„Tudják magukról, mire képesek”

Akt.:
A fesztiváligazgató, karmester Kesselyák Gergely portréja A trubadúr című előadás próbáján készült
A fesztiváligazgató, karmester Kesselyák Gergely portréja A trubadúr című előadás próbáján készült - © Fotó: Éder Vera
Miskolc – Virtuózok gálaesttel zárul az idei Bartók Plusz Operafesztivál.

Miskolc. A világhírű magyar operaénekes, Miklósa Erika mellett a tavaly nagy sikerrel lezajlott Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny négy ifjú művésze is fellép az idei Bartók Plusz Operafesztivál 2015 záróhangversenyén vasárnap este a Miskolci Nemzeti Színházban.

Menedzselt tehetségek

Miután a televíziós verseny zsűrijében ott ült Kesselyák Gergely, a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. ügyvivője is, aki ilyen minőségében még egy különdíjat is adott az egyik versenyzőnek, elég álságos lenne azt hinni, nincs átfedés a zsűriben való részvétel, valamint a mostani koncert között.

– Már a műsor elindulása előtt úgy állapodtam meg a két producerrel, Peller Mariannal és Vadász Dániellel, hogy mindenképpen együttműködünk – mondja Kesselyák Gergely. – Ennek egyik hozadéka lesz a mostani koncert, de más irányú terveim is vannak, hiszen szeretném a komolyzenei műsor olyan vonulatát bemutatni majd nálunk, ami az opera felé veszi az irányt. A tervezett második évadban van szó arról, hogy az éneket kivennék a többi hangszer közül és önálló kategóriaként szerepeltetnék, de erről konkrét döntés még nem született.

– Az eddig ismert tehetségkutató műsorok egyike sem fordított arra igazán figyelmet, hogy tovább is menedzselje az arra érdemeseket, némely esetben inkább az tűnt jellemzőnek, ha már nem voltak elég érdekesek a karakterek, magukra hagyták őket.

– Nem akarom bántani a könnyűzenei tehetségkutatókat, de ott más a fokmérő, hiszen adott esetben sok múlhatott azon, kinek milyen dalt adtak. A Virtuózok esetében más a helyzet. Itt egy-egy hangszer esetében évek korábban befektetett komoly munkájáról van szó, tehát csak egy rész a tehetség – ami nélkül a művészet nem működik –, a másik rész pedig a munka. Szoktak azzal érvelni, a művészet nem mérhető. Dehogynem! Van egy szakmai alap, aminek vagy meg tud felelni valaki, vagy nem. Ez igenis mérhető, számon is kérhető, és ha ezen felül jön az a plusz, amelyet nem lehet tanulni, hanem kellő türelemmel, hatalmas munkával elő lehet hozni, azt hívjuk művészetnek. Ez a műsor nem arra született, hogy az utolsó adásnál érjen véget. Több olyan zenésszel találkoztunk, akik a műsor alapján vettek fel a Zeneakadémiára a Különleges Tehetségek Osztályába, többen jutottak hozzá a képességükhöz méltó hangszerhez és folyamatosan zajlik a versenyzők koncerteztetése. Ez utóbbi esetében nagyon fontos az, hogy a producerek nagyon odafigyelnek arra, mikor és hová engedik el a zenészeket, mert nem az a cél, hogy pillanatok alatt agyonhaknizzák magukat a művészek. Peller Mariann és Vadász Dániel a szerződések legapróbb pontját is átnézi, mielőtt valakit színpadra engednek, hiszen az a cél, hogy a fellépésekkel is fejlődjenek a muzsikusok, ha kell, el is kísérik őket ezekre a koncertekre.

Tudják

– Mennyire sikerült elhitetni azokkal a versenyzőkkel, akik nem nyertek, hogy ez csak egy lépcső a zenei karrierjük során?

– Nem hiszem, hogy bármit el kellene velük hitetni. Mindannyian azért neveztek be a versenybe, mert nyerni akartak és ez így is van rendjén. Másképp nem is érdemes. Van egy nagyon jó mondás, bár tudnám, kitől származik: „Ha nem tudod megélni a kudarcot, nem leszel művész, ha viszont a kudarcot nem felejted el másnapra, akkor sem.” Ezek a fiatal hölgyek és urak pontosan tudják magukról, mire képesek. Tudják, hogy megadatott számukra a tehetség és élni is kívánnak vele. Ha tesznek és dolgoznak érte, bármelyikükből válhat nagy művész. A mi dolgunk az, hogy lehetőséget adjunk nekik, és amennyire tudjuk, támogassuk őket ezen az úton.

ÉM-BG


Virtuózok gálaest

A Bartók Plusz Operafesztivál 2015 záróhangversenyeJúnius 21., vasárnap, 18:00, Nagyszínház

Közreműködik: Sándor Zoltán, Demeniv Mihály, Szauer Bianka (a Viruózok tehetségkutató versenyen a Bartók Plusz Operafesztivál különdíjasa), Szüts Apor, Miklósa Erika, a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Cser Ádám. Műsorvezető: dr. Batta András








hirdetés