Tudják, ki az okos ember?

Tudják, ki az okos ember?
Debrecen – Polgármesterjelölti fórumunkon a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az MSZP képviseltette magát.

Ágoston Tibor (Jobbik) szerint nem szabadna nagyberuházásokat engedni a Nagyerdőn, és már a klinikai fejlesztéseket is bajosnak találja. Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) a következő ciklus legfontosabb feladatai közül a buszközlekedés fejlesztését, a 2-es villamos, a stadionépítés, valamint a Latinovits Színház befejezését emelte ki (ez utóbbihoz kormányzati segítséget vár). Zsiros Zsolt (MSZP) úgy látja, két Debrecen van: egy, amiről Kósa beszél és egy másik, amelyről az emberek. Hogy Tóth Csaba (DISZ) mit gondol, azt nem tudhatták meg a jelenlévők a Napló pénteki polgármesterjelölti fórumán, ugyanis családi okokra hivatkozva a vita napján lemondta a részvételt.

Akik ott voltak, kérdezhettek is. Így szó esett Ágoston Tibor korábbi pártkötődéseiről, Kósa Lajost felelősségre vonták a romló paci közbiztonság miatt, míg Zsiros Zsoltnak nekiszegezték, vajon okos embernek tartja-e magát. Ugyan ő összegzőjében a debreceni közüzemi díjak olcsóbbá tételének szükségességéről beszélt, míg Kósa a Csokonai Színházat méltatta és az épület közelgő felújítására utalt. A panelfelújítások helyett néhány szintes, udvaros, teraszos házak kellenének – zárta szereplését a jobbikos jelölt.


Mindig a jó irányban?

A Nagyerdőt, a város tüdejét nem terhelné tovább a Jobbik – mondta Ágoston Tibor, a szervezet debreceni polgármesterjelöltje a pénteki Napló-fórumon. A Szoboszlói úti Semann Étteremben ült egy asztalnál Kósa Lajossal és Zsiros Zsolttal. Velük szemben közel száz érdeklődő figyelte a polgármesterjelöltek szavait.

Ágoston szerint a nagyerdei strand eredetileg a városlakóknak készült, ma szolgáltatásai a nyugat-európaiaknak megfizethetők; magyar ember elolvasni is alig tudja a „wellness” típusú feliratokat – jegyezte meg, hozzátéve, hogy egy jó minőségű fürdőre van szükség, mégpedig az adófizetők számára. A belváros üvegpalotái „testidegenek” a cívisvárostól, akárcsak a Nagytemplomnál lévő piramis vagy a lepusztult házak mellé épült Fórum. A panelházak kapcsán azt mondta: élhető életre van szükségük az ezekben lakóknak, akik ma már lényegében rácsok mögött, gettóban vannak, s azért kényszerültek erre, mert nem érzik biztonságban magukat.


“Fantasztikus fejlődés”

Kósa Lajos megköszönte a debreceni polgároknak, hogy lehetővé tették a megyeszékhely elmúlt években történt fantasztikus fejlődését, melynek révén országosan elismertté, a vidék vezető városává vált. Egy neves külföldi gazdasági lap felmérését idézte, ami a kelet-közép-európai térségben az ötödik helyre sorolta Debrecenta legvonzóbb befektetést jelentő települések között. Kósa hangsúlyozta: egy nagyon nehéz ciklusban, melyet gyárbezárások és elbocsátások jellemeztek, városunkban ötezer új munkahely jött létre. Az eladósodottságról azt mondta, annak mértékét a vagyonunkhoz kell viszonyítani, s e tekintetben nem állunk rosszul, „jól sáfárkodtunk”. A vagyonkezelő holding irányt mutatott másoknak, s az elmúlt négy évben elért – adózás előtti – négymilliárd forintnyi nyereségét visszaforgatta. Büszkék lehetünk az oktatásunkra – vélekedett a városvezető, s megjegyezte: azt szeretnénk, ha minden polgárunk könnyen el tudná olvasni a „wellness” szót.


Kettős látás?

Elismerte Debrecen fejlődését Zsiros Zsolt, de, mint mondta, meg is lepődött. – Minden fideszes város a fantasztikus fejlődéssel kampányol, de akkor hol vannak a romok, melyeket az előző kormány hagyott? – kérdezte, háborgást váltva ki a közönség egy részében. A politikus szerint az eredmények ellenére irányváltásra van szükség, hiszen a Kósa által említett listán a szocialista vezetésű Miskolc  Debrecen előtt, a negyedik helyen szerepel! Hiányolta a „Latinovits erőmű” befejezését. Az elmúlt hetek lakossági fórumainak tapasztalatát így összegezte: két Debrecen van; egy, amiről Kósa Lajos beszél és egy másik, amit az emberek éreznek: ahol eltörik a lábukat a járdán, drága a tömegközlekedés, hiányos a kertségekben a közvilágítás. Azokat a fejlesztéseket fogjuk támogatni, ami az itt élők többségének érdekét szolgálja – ígérte.


Paci gondok

A debreceni futballstadion közvetlen környezetében nem fog épülni se bevásárlóközpont, se szálloda, a Nagyerdő ezen területének rehabilitációja kizárólag sportcéllal zajlik majd – válaszolta egyebek mellett Kósa Lajos a közönség soraiból kérdező Varga Gyulának (“Milyen stádiumban van a stadionberuházás?”, szólt a kérdés).

Mórucz Lászlóné a jobbikos Ágoston Tibor pártkötődéseit feszegette. A polgármesterjelölt nem tagadta: korábban a Fideszhez tartozott, aztán a KDNP-be is jelentkezett, így egy időben kettős tagsággal bírt. Később sokat gondolkozott azon, hogy belépjen-e a Jobbikba, ami szerinte olyan mozgalom, mely csak muszájból pártosult (a parlamenti részvétel érdekében).


Félelem a kertek alatt

Balogh János a paci közbiztonság romlását kifogásolta Kósa Lajosnál, szerinte az önkormányzat olyan cigányokat költöztetett oda, akiktől félnie kell az ott lakóknak. Válaszában a polgármester leszögezte: sehová sem “költöztettek cigányokat”, erre nem is volna lehetőségük. Amíg ő hivatalában van – folytatta –, nem lesz kényszerkiköltöztetés, ugyanakkor ezután is fellépnek a jogellenes lakásfoglalók ellen. – Mindig nyomatékosan kérjük a rendőrséget a külterületek ellenőrzésére, de kevés a pénzük, amiről nem tehetnek. Az önkormányzat idén megduplázta a polgárőrség támogatását, s elemi érdekünk, hogy rend legyen – jelentette ki.

– Az okos ember tudja, hogy mennyire buta. Önök eljutottak-e már erre a szintre – érdeklődte Rizák István a jobbikos és a szocialista jelölttől. Ráébredtem – felelt Ágoston Tibor, míg Zsiros Zsolt egy kínai mondást idézve – “A tudatlanságunk felismerése a bölcsesség kezdete” – úgy válaszolt, hogy nem tartja magát bölcs embernek.

RaL, SzT 

Kiragadott mondatok

Otthonos várost kell teremteni, ahol a debreceniek jól érzik magukat, itt képzelik el a jövőjüket. Kósa Lajos

Lehet másképp csinálni, lehet jobban. Zsiros Zsolt

A Basahalom utcán lakók is otthon akarják magukat érezni. Ágoston Tibor

Debrecen vezetőinek csak a város egynegyede, a belváros fontos. Zsiros Zsolt

Lelkész-jelöltként tizenkét évet dolgoztam romák között, ettem az ételeiket ettem. Akkor kérdezzenek róluk, ha ugyanezt végigcsinálták. Ágoston Tibor

Szociálliberális „barátaink” a Csokonai Színház sikerére irigykednek, de nem tudnak rosszat mondani róla. Kósa Lajos

A politikusok ma nem beszélnek cigánybűnözésről, mert azzal szavazatokat veszítenek. Ágoston Tibor

Senki nem nyúl a közöshöz, mert letörjük a kezét. Kósa Lajos

Devizahiteles vagyok, ezért inkább nem kérdezek Kósa Lajostól. Mert tudom, milyen veszéllyel jár, ha Kósa megszólal. Zsiros Zsolt

A Mechwart András szakközépiskola tanulói folyamatosan nyerik az országos szakmai versenyeket. Kósa Lajos

Az embereknek nem az a fontos, amit a politikusok mondanak, hanem amit ők éreznek. Zsiros Zsolt

Az EU-csatlakozásig a Fidesz harcolt, ma a zsebét tömi. Ágoston Tibor



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s