„Tudja, mit érzek? Mintha selyembe csomagolták volna a lelkemet”

Akt.:
É. Szabó Márta fiával, Érdi Tamással és menyével, Rékával
É. Szabó Márta fiával, Érdi Tamással és menyével, Rékával
Miskolc – „Őrületes időszak volt: 1 éves volt és 5 kiló, és úgy fogtak hozzá a műtéthez, hogy Isten tudja, életben marad-e.” Interjú: É. Szabó Mártával, Érdi Tamás zongoraművész édesanyjával.

Minden olyan szülőnek ajánlom az alábbi sorokat, akik hétről hétre elégedetlenek gyermekeikkel, mert „csak” négyest hoztak matekból, vagy éppen nem lettek bajnokok ezen a hétvégén sem. Az egykor ismert és rendkívül népszerű televíziós szerkesztő É. Szabó Márta mesélt nekünk világhírű vak zongoraművész fiának, Érdi Tamásnak születéséről, a család küzdelméről, az emberek segítségéről.

Honnan a kapcsolat a Lions klubokkal?

É. Szabó Márta: Tamás miatt elég régóta szoros kapcsolatban vagyunk. Számtalan koncertet adott már a Lions felkérésére szerte az országban, elsősorban Budapesten. A gödöllői kastélyban volt legutóbb egy emlékezetes koncert két évvel ezelőtt, és örülünk a miskolci meghívásnak is. Egyébként nem először járunk itt, játszott már a Művészetek Házában, a színházban, de volt egy nagy sikerű templomi koncertje is.

Szép ez a Zenepalota, bár el tudnám mesélni Tamásnak, hogy milyen impozáns, és milyen szép ez az itt őrzött Déryné zongora is… Örülök, hogy itt lehetünk! Tamás ilyenkor mindig elmondja, hogy boldogan segít a sorstársainak, mert ő is elég sok segítséget kapott az emberektől. Úgy érzi, így viszonozhatja, amit kapott.

Örömöt, boldogságot látok a szemében, ám nem lehet könnyű… Miben más az élete?

É. Szabó Márta: Rettenetesen nehéz… Évekig műsorokat, képeket készítettem gyerekeknek, és vártam a legkisebb fiamat, hogy majd megmutatom neki is a Cimborát. Lesújtó élmény volt, amikor megtudtuk, hogy nem fog látni. Ő abban az időszakban született, amikor megvásárolták az inkubátorokat, de nem vettek hozzá oxigénszabályozókat.

Az, hogy egy 75 dekás baba életben marad a ’70-es években Magyarországon, az a világ csodája, meg az orvosok zsenialitása, mert nem voltak megfelelőek az orvosi feltételek. Mint említettem, nem volt oxigénszabályozó, és ha egy baba kevés oxigént kap rosszullét esetén, akkor nem lesz normális, ha sokat, akkor megvakul.

Úgyhogy lehetett választani, hogyan védjék a kis életét ezeknél a rosszulléteknél. Négy hónapig volt az inkubátorban, négy hónapig jártunk naponta a kórházba és álltunk a szülőszoba ajtajában a férjemmel. Pokoli időszak volt, mert nem lehetett tudni, hogy életben marad-e… Aztán kétkilósan végre kivihettük, és amikor azzal búcsúztak tőlünk, hogy a szemével lehet, hogy lesz valami probléma, akkor nagyon megijedtünk. Ez volt talán a legnehezebb időszak: mi legyen? Mit lehet tenni, hova vigyük? Ha nem vagyunk televíziósok, szerintem szóba sem állt volna velünk senki.

Mindketten a férjemmel népszerűek voltunk, s a kollégáink segítsége fantasztikus volt, megkeresték az amerikai kapcsolatokat, s összeszedték az utolsó fillért is, hogy elmehessünk egy bostoni műtétre, ahol egy japán orvos megműtötte mindkét szemét. Őrületes időszak volt, egyéves volt és 5 kiló, és úgy fogtak hozzá a műtéthez, hogy Isten tudja, életben marad-e. Nyolcórás mélyaltatással megpróbálták ezt az idegen anyagot kiszedni a szeméből, ami tulajdonképpen lerántotta a retinát.

Nem nagyon tudtam még angolul, de azonnal megértettem, hogy nem sikerült a műtét, levált a retina. Elképzelhető, hogy zokogtam. De a japán orvos figyelmeztetett, és én a tanácsát megfogadtam. Azt mondta: „Ha maga sír, ez a gyerek nagyon boldogtalan lesz, ő nem tudja, neki mi hiányzik, maga sem tudja, három lábbal hogyan tudna szaladni, mert nincs három lába. Neki hit kell meg szeretet, mosolygás, és ha húszéves koráig valamiben kiemelkedik, akár nyelv, akár zene, akkor meg sem fogja érezni, hogy neki valami hiányzik”.

Egészen hihetetlen és hátborzongató… Mi történt ezután?

É. Szabó Márta: Megfogadtuk a tanácsot, és amikor zokogni akartam, eszembe jutott Hirose professzor, hogy nem szabad elkeseredni, mert ez az én tragédiám, nem az övé. Azért ehhez kellett egy csodálatos férj támogatása, segítsége, ami mindig erőt adott, amikor összeomlottam.

Hihetetlen energiával és szeretettel vette körül őt a család, másik két fiam, Zsolt és Balázs, s a férjemmel és a nagymamákkal küzdöttünk a lehetetlennel. És azt hiszem, csoda történt. Nagyon hamar rátalált a hangok világára, a zene szeretetére. Először csak a mosógép, a centrifuga, a repülőgép, majd a tenger morajlása izgatta, órákig hallgatta ezeket a hangokat, aztán amikor rátalált nagypapám vörösberényi házában egy öreg zongorára, onnan semmi más nem érdekelte.

Egyszer csak a Marseillaise-t játszotta minden hangnemben, hogy honnan vette, fogalmunk sincs, beszélni még nem tudott, de már klimpírozott. Ezt elmeséltem Kocsis Zolinak – akivel együtt forgattuk a Fabulát a Magyar Televízióban, aki amikor megtudta, hogy Tamás már transzponálja a Marseillaise-t, azt mondta, hogy erre nagyon oda kell figyelni, mert „ha az én apám nem csinálja velem, amit csinált, akkor én nem vagyok itt”. Másnap felhívott Zoli, hogy megtalálta Budapest legjobb zongoratanárnőjét, Becht Erikát, aki valóban a mai napig pótanyja, s Tamás szerint az ő kottája.

Mi volt az első komolyabb zenei élménye?

É. Szabó Márta: Tamás nagyon muzikális volt, amikor először elvittük az operába a Varázsfuvolára, sírni kezdett hazafelé, de nem tudtuk, miért. Aztán amikor lefektettem, végre megszólalt… azt mondta, hogy azért sírt, mert ő azt hitte, hogy ezt a zenét már soha többé nem fogja hallani. És vittük az operába minden Varázsfuvolára, és a kismagnójával sorba vette fel a koncerteket.

Számára a Varázsfuvola volt az első katartikus élmény. Aztán Szabó István filmrendező meghallotta a történetet, s elhozta neki Bergman Varázsfuvoláját, s attól kezdve nem jártunk az operába.

Hogyan tanult zongorázni Tamás?

É. Szabó Márta: Nem másolással és nem Braille-kottával, mert azok már ezen a szinten nincsenek átírva, vagy ha igen, hibásan. Erika ezzel a Mozart Varázsfuvola szerelemmel kezdte a komoly tanítást. Lejátszott neki egy akkordot, és azt mondta: „mit gondolsz, Mozart hogyan folytatta?”, és akkor elkezdtek kísérletezni, ez egy rejtvényfejtő játék volt, s Tamás imádta ezeket a próbálkozás-játékokat, és hihetetlen gyorsasággal tanulta meg a darabokat.

Tizenkét zongoraversenyt játszik. De a kezdet nem volt könnyű, mert Erika nagyon elfoglalt volt, s akkor szeretett bele Tamásba, s vállalta tanítását, amikor Tamás az egyik vizsgán, egy Bach-menüett közepén leállt, feltartotta a kezét és várt. Erika ijedten odarohant: „mi van, elfelejtetted?”. Mire ő: „Én?! Dehogy felejtettem”. „De akkor miért nem folytatod?” „Hát hogy folytatnám, nem hallod?” „Mit?” „Hát a repülőt. Bachot repülővel?!” Erika másnap felvette a tanítványai közé, s azóta létezik a „szerelem”, ő Tamás kottája.

Úgy érzem, Tamás mindent megváltoztatott az életükben.

É. Szabó Márta: Igen, az én életem is nagy fordulatot vett… Az ember televíziós szerkesztő, csinálja rutinból a műsorait, és egyszer csak belecseppen egy ilyen szituációba, és akkor hoppá, itt másról van szó. Kezdtem odafigyelni a hátrányos helyzetűekre, s a zene óriási, csodatevő erejére…

Minden nyáron táborozni hívtuk a műsorok nézőit, de nemcsak a látókat, hanem hátrányos helyzetűeket is határon innen és túlról, mint annak idején Elek apó Kisbaconban, ő levelező Cimboraunokáit táboroztatta, mi több száz gyerekkel játszottunk, zenekart hoztunk létre, karmesterek, zenepedagógusok vették körül a gyerekeket, koncertek esténként, minden nyáron elkezdődött ez az ügyes integráció, s Tamás is a látókkal együtt muzsikált. A vakok jöttek velünk télen síelni, vittük őket Svájcba, szóval valóban minden megváltozott az életünkben.

Tamás legyőzte a lehetetlent, sikert arat, akárhol játszik.

É. Szabó Márta: Igen, Tamást nagyon szeretik az emberek. Egy emlékezetes koncert jut eszembe, egy bakonyi kisfaluban odajött hozzám egy idős néni és azt mondta: „Aranyoskám, én még soha nem hallottam ilyen zenét, tudja, hogy mit érzek most? Mintha selyembe csomagolták volna a lelkemet”. Tamás nagyon sok embert klasszikus­zene-szeretővé varázsol. Hiszi és hirdeti, hogy ezek nélkül a zenék nélkül lehet élni, csak nem érdemes!

A gyerekek is szeretik iskolai koncerteken. Ahova meghívnak minket, néma csönd lesz, amikor zongorázni kezd. A múltkor be sem mertem menni egy ilyen koncertre, mert elsősöket hoztak, Tamás füle nagyon érzékeny, gondoltam, ha zajongani fognak, baj lesz. Koncert után a tanító néni odajött hozzám és azt mesélte, hogy egy 6 éves kislány azt mondta koncert közben, hogy attól fél, hogy mindjárt vége lesz. A másik pedig azt kérdezte: „Tanító néni, miért kellett sírnom a noktürn alatt?”.

Mennyit gyakorol Tamás?

É. Szabó Márta: Sokat. Ez egy nagyon kemény munka. Leül a zongorához olyan 9, fél 10-kor, ebédel 1-kor, utána sétálnak egyet a feleségével, aztán 3-tól fél 7-ig megint gyakorol. Az este az övéké, mennek színházba, operába, azonos az érdeklődésük, s ez mindennél többet ér.

Réka megérkezése megkönnyítette az életünket, miközben Tamás életét bearanyozza. A zene hozta közénk Rékát, s azóta is a zene és a költészet a főszereplője csodálatos kapcsolatuknak. Nem hinné az ember, de ilyen csodákra képes a zene.

A naptáruk már – gondolom –megtelt nyárra…

É. Szabó Márta: Hát igen…most már második éve kapunk lehetőséget nyáresti koncertek szervezésére, így Tamásnak lett egy nyári fesztiválja, ami azt jelenti, hogy a Balaton-parton, vízpartokon koncerteket szervezünk, ő lett az arca ennek az eseménynek. A fesztivál címe: KLASSZ a pARTon! Úgyhogy egész nyáron zongorázunk, de előtte még hétfőn indulunk Temesvárra, kezdődik egy erdélyi körút. Játszik a Craiovai Szimfonikusokkal egy Beethoven zongoraversenyt, majd az Ateneumban, ami a bukaresti MüPának felel meg, játszik Sepsiszentgyörgyön, ő nyitja meg a temesvári bánsági napokat és a marosvásárhelyi zenei napokat is.

–  Juhász-Léhi István –


Névjegy: É. Szabó Márta

  • (Vörösberény, 1943. szeptember 29.) a Magyar Televízió volt szerkesztője.
  • A hetvenes évek elején a Cimbora, Énekelt versek, Aprók tánca című sorozataival új hangot, új arcokat hozott a tévé képernyőjére.
  • 1992–1998 között a Gyermekműsorok Stúdiójának vezetője
  • 1990–1992-ben a Cimbora Produceri Iroda vezetője
  • 1971–1998 között a Magyar Televízió szerkesztője
  • 1969-től az Egyetemi Színpad szerkesztője
  • Állandó munkatársai: Sebő Ferenc, Cseh Tamás, a Kaláka együttes, Sebestyén Márta már akkor, amikor ők még nem voltak országosan ismert és elismert művészek.
  • 1964-ben ment férjhez, két fia született: Zsolt (1965) és Balázs (1968). 1978-ban elvált, majd férjhez ment Érdi Sándorhoz.
  • 1979-ben született Tamás fia.








hirdetés