TudásPark: Három kutatási területet jelöltek ki a húsz közül

Illusztráció - A hallgatók is bekapcsolódnak
Illusztráció - A hallgatók is bekapcsolódnak
Miskolc – Miskolc és környékének gazdasági fejlesztéséről tanácskoztak a szakemberek.

Az elmúlt héten kétnapos szakmai tanácskozással zárult a TudásPark néven is ismert, Miskolc Egyetemváros 2015 elnevezésű projekt, amely a Miskolci Egyetem, az önkormányzat és a meghatározó helyi gazdasági szereplők együttműködésével valósult meg. A konferencia első napján Miskolc és térségének innováción alapuló gazdaságfejlesztési lehetőségét vitatták meg a résztvevők. Az egyetem kutatási portfólióját és a városfejlesztési elképzeléseit áttekintve három kutatási területet jelölt ki a projekt vezetése: járműipar és kapcsolódó gépipar; informatika, alkalmazásfejlesztés és elektronika; környezetipar, energetika.

Vezérprojektek

A konzorcium fő célkitűzése az volt, hogy az egyetem, az önkormányzat és vállalati partnereik stratégiai együttműködésével egy új, a tudományos kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásba vitelét irányító, úgynevezett technológia transzfer program jöjjön létre, amely felélénkíti Miskolc innovációval foglalkozó szervezeteinek aktivitását, és ehhez megpróbál szervezeti, hálózati keretet is biztosítani. Mindez alapja lehet egy hosszabb távú technológia- és innováció­menedzsment-hálózat működésének. A projektben kijelölt kutatási területeken vállalati partnerek által irányított K+F (kutatás és fejlesztés) projektek körvonalazódtak, hogy azok versenyeztetése és szűrése által GINOP forrásokra esélyesen pályázó vezérprojektek szülessenek meg.

A több mint húsz vezérprojekt között mások mellett elektromos hajtású közösségi kerékpár fejlesztése, közterületi hibabejelentő rendszer fejlesztése, víz- és szenny­víztisztítási technológia fejlesztése és dízelmotorok hatásfokát javító fejlesztések találhatók.

ÉM








hirdetés