Trump-Putyin-csúcstalálkozó – Szakértő: Ukrajna, Szíria és az oroszok elleni szankciók is szóba kerülhetnek

Budapest – Ukrajna és a Krím-félsziget kérdése, ezzel összefüggésben az Oroszország ellen bevezetett szankciók, valamint a szíriai orosz szerepvállalás is szóba kerülhet a többi között a közelgő Trump-Putyin-csúcstalálkozón – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanszékvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.

Magyarics Tamást arról kérdezték, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozóját július 16-án Helsinkiben rendezik meg.

Jelezte: a hadászati fegyverek témája mindig felmerül az orosz-amerikai viszonyban; ezzel kapcsolatban a fegyverek fajtáját, valamint a rakéták számát, hatótávolságát említette.

Szólt arról is: úgy tűnik, nehéz lesz Oroszország nélkül rendezést elérni Szíriában, továbbá Irán és Líbia kérdésében is lehet szavuk az oroszoknak.

Magyarics Tamás megjegyezte: Kelet-Európa is lehet egy kérdés, mert elsősorban a baltiak és lengyelek “nagyon érzékenyen reagálnak” azokra az orosz hadgyakorlatokra, berepülésekre, amelyek “úgy tűnik, hogy tesztelik” a NATO keleti szárnyát.

A szakértő kitért arra is, hogy az ilyen csúcstalálkozókat általában harmadik országokban tartják, példaként említette, hogy a Reagan-Gorbacsov “áttörés” Genfben volt, aztán Reykjavíkban találkoztak, az ifjabb Bush és Putyin pedig Szlovéniában találkozott.

– MTI –