Trócsányi: nélkülözhetetlen az ügyvédség a jogállami igazságszolgáltatásban

Budapest – Nélkülözhetetlen szerepe van az ügyvédségnek a jogállami igazságszolgáltatásban, az ügyvédi hivatás különös jelentőséggel bír az alapjogok biztosításában – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese könyvének bemutatóján.

Trócsányi László kijelentette, az ügyvédségnek a könyvben kifejtett alkotmányos jelentősége alátámasztja az ügyvédi hivatás rangját a foglalkozások között: de ez egyben felelősséget is jelent. A felelősség többirányú: egyrészről a gyakorló ügyvéd felelőssége a jogkereső ügyféllel, a társadalommal, illetőleg saját hivatásrendjével szemben; másrészről a jogalkotó felelőssége az ügyvédség megfelelő intézményvédelmét biztosító jogi keretek kialakításáért – tette hozzá Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzete című művet méltatva a miniszter.

A miniszter, egyetemi tanár, egykori alkotmánybíró arra emlékeztetett: a legtöbb európai ország alkotmányában, ideértve Magyarország Alaptörvényét is, az ügyvéd csak mint védő jelenik meg, a védelemhez való joghoz kapcsolódva. Jelenleg a jogi oktatásban sincs helye az ügyvédi hivatásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek átadásának. A helyzet azért paradox, mert közben a legtöbb jogászképzést választó fiatal számára éppen az ügyvédi pálya a vonzó – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a gyakorló ügyvédnek felelőssége van a jogkereső ügyféllel, a társadalommal és saját hivatásrendjével szemben, ezzel párhuzamosan él “a jogalkotó felelőssége az ügyvédség megfelelő intézményvédelmét biztosító jogi keretek kialakításáért”.

Trócsányi László a kötet egyik központi gondolataként említette az ügyvédség szerepét a tisztességes eljáráshoz való alapjog biztosításában, megjegyezve, hogy ennek érvényesítésére csak az olyan ügyvédség képes, amely iránt fennáll a közbizalom.

A könyv meggyőzi olvasóját, hogy a közbizalom olyan kiemelkedő érték, amelyet minden egyes ügyvédnek saját munkája során, az ügyvédség egészének érdekei védelmére hivatott kamarának és a jogalkotónak is védenie kell – jelentette ki a miniszter.

A szerzővel egyetértve az ügyvédség alapjogvédelmi szerepét elismerve és fenntartva, az ügyvédség intézményének alkotmányos védelmét szükséges megőrizni és szükség esetén megvédeni az ezen alkotmányos örökségünk lebontására irányuló, a kizárólagos piaci szemlélet talaján álló uniós jogi törekvésekkel szemben – jelentette ki.

A miniszter a szerző felvetéseiről szólva jelezte: támogatható, hogy az ügyvédi törvényben rögzítsék, milyen más szakmát űzhessenek e hivatás gyakorlói, ahogy – a jogviták esetén felmerülő érdekellentétek miatt – az is, hogy ingatlanközvetítéssel ne foglalkozhassanak, saját ügyükben ne járhassanak el ügyvédek.

Egyetért a miniszter azzal is, hogy a sikeríj intézménye veszélyezteti az ügyvédi funkció függetlenségét, és megjegyezte: az új büntetőeljárási törvény kezelni fogja azt a jelenlegi helyzetet, hogy “nyomozati szakban a védelmet a vád választja ki”, ezt a jogot az ügyvédi kamarának adva át.

– MTI –








hirdetés