Trócsányi: az igazságszolgáltatás legyen gyors, pontos és méltányos!

Akt.:
Miskolc, 2015. május 8., péntek (MTI) – Az igazságszolgáltatás egyszerre legyen gyors, pontos és méltányos, ez a három követelmény erősíti, nem gyengíti egymást – mondta az igazságügyi miniszter pénteken Miskolcon, hozzátéve: olyan polgári perrendtartást szeretnének alkotni, amely ennek teremti meg a feltételeit.

Trócsányi László a témában tartott konferencián úgy fogalmazott: a polgári perrendtartás minősége, korszerűsége központi jelentőségű a jogrendszer, az igazságszolgáltatás, a jogállam iránti közbizalom alakulása szempontjából.

Azt hangoztatta, hogy a magyar polgári igazságszolgáltatás legyen Magyarország alaptörvényének megfelelő, magas színvonalú, korszerű, az eljárások gyors lezárását és az időszerűséget biztosító, hatékony, átlátható és kiszámítható.

Ennek feltételeit kell megteremteni, az új polgári perrendtartás tehát cél és eszköz is egyben – szögezte le Trócsányi László.

Közölte azt is, hogy a bíróságok évente több mint kétszázezer peres és mintegy egymillió nem peres ügyet tárgyalnak.

A miniszter kijelentette, a jó jogalkotás a közjó része, csak jó jogalkotás esetén várható el a jó jogalkalmazás, ami az igazságszolgáltatás, a jogállam iránti közbizalom nélkülözhetetlen feltétele.

A polgári perrendtartás minősége, korszerűsége központi jelentőségű a jogrendszer, az igazságszolgáltatás, a jogállam iránti közbizalom alakulása szempontjából, “minden lépésünket ez a szándék és cél kell, hogy vezesse” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány ez év januárjában elfogadta az új polgári perrendtartás koncepciójáról szóló előterjesztést.

Erről szólva Trócsányi László egyebek mellett azt mondta: változott a társadalmi és gazdasági környezet, “rajtuk keresztül pedig jelen van a bíróság, a bíró, az ügyvéd, vagyis az eljárás szereplői az emberek életében, szinte mindennapjaiban”. Nem mindegy, hogy a jogkereső állampolgár milyen körülmények között és milyen eredménnyel találkozik velük, mindez kihat a társadalmi közérzetre – tette hozzá.

Az igazságügyi miniszter szólt arról is, hogy nem a magyarok lettek békétlenebbek, hanem az életviszonyok váltak bonyolultabbá.

Ezzel utalt a devizahitelekből származó perekre, a “brókerházak világára”, a fedezet nélküli kötvénykibocsátásokra. Ebben a miliőben még a hatóságoknak sincs könnyű dolguk, amikor ellenőrizni akarják mindazt, ami a pénzpiacon folyik – jegyezte meg.

– MTI –








hirdetés