Trianonra emlékeztek Tégláson

Trianonra emlékeztek Tégláson
Téglás – A Trianoni békediktátum 91. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Városi Önkormányzat és a település történelmi egyházai 2011. június 2-án a görög katolikus templomban.

A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Czibere Béla polgármester, Tasó László országgyűlési képviselő, Nyíradony város polgármestere, Vatai Imréné címzetes főjegyző  és Zimán Ferenc alpolgármester is.
Ökumenikus szertartással indult az ünnepség. Településünk egyházi vezetői mellett igét hirdetett Dr. Vakles Attila Felvidéki magyar görög katolikus esperes.
Ezt követően Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét hallhattuk vitéz Erdélyi József, a Wass Albert Társaság elnöke előadásában.

A megemlékezés a templomkertben folytatódott, ahol Czibere Béla polgármester beszédében a Trianoni békediktátumhoz vezető utat, a következményeket elevenítette fel, hozzátette, hogy igenis beszélnünk kell Trianonról, emlékeztetni mindenkit arra, hogy a békediktátum ellenére is összetartozunk.
Tasó László országgyűlési képviselő, Nyíradony város polgármestere emlékező gondolataiban, azt a parlamenti döntést emelte ki, mely után már június 4-e nem a gyász, hanem az összetartozás napja.
Az ünnepség lezárásaként koszorút helyeztek el a templomkertben lévő kopjafánál a város vezetői, az egyházak vezetői, és a helyi pártok képviselői.

– Sz. É. –

 








hirdet�s