Transzformáció

Transzformáció
Azt mondják, a szeretet megváltoztatja a világot. Azt mondják ez az egyetlen kapocs, az egyetlen erő, ami tökéletes és végleges, mi mindent elbír és felemel.

Mégis akárkit kérdezek: mi a szerelem? A választ senki nem tudja pontosan, mindenki valami halvány kis foltot lát belőle és így szól: sejtem. A legtöbben, pedig egyszerűen nem akarnak elgondolkozni e kérdésen. Hinnéd-e kedves Olvasóm, hogy a szeretet ily’ félelmetes?!

Mert attól függően kiről szól mesénk, attól függően ki az, aki szerethetünk, a szerelem lehet egy erős testi vágy. Mert, hogy igazán szenvedéllyel szeretni, kívánni valakit, igen, az szerelem. És aki mást állít az hazudik, vagy ostoba. Ha igazán óhajtod minden csókját, elképzeled, ahogy a bőréhez érsz és lehet soha egyetlen napot sem szeretnél vele tölteni, de arra, ahogy ő szeret a testével, arra vágysz, no igen, ez szerelem. Ez az érzés lehet más is, lehet egy megkopottnak tűnő, de érdekes kapcsolat, mert ha ő igazából a barátod is, fűz még valami hozzá.

És mi a barátság? Vajon ez nem mélységes áhítat? De igen, ahogy egy kedves barátném mondta: „minden barátság egy szerelem.” Szerelmes vagy a szavaiba, a mondatfűzésébe, a hangjába, játékos gúnyolódásaiba. Amikor pedig tudod el kell engedned, mert nem tiéd igazán, mert nem veled élheti le életét akkor is megmaradthat egy örök érzésként benned. Két ember, ha alig is kerül kapcsolatba, ha épp csak eltölt együtt néhány órát, és sosem találkozik többé, akkor is felhúzhatják ezt a lobógót, mert utána hetekig, vagy évekig gondolunk reá, s talán egyszer, 50 esztendő múltán is megemlékszünk róla, hogy volt valami a mosolyában, már láttam, talán egy előző, elmúlt életből… Mert valahol, valamiért, vagy csak úgy…

Szeretem. És van, hogy nem tehetem, mert ő már megállapodott, mert más utat jár és el kell fogadnom a döntését. Boldog, vagy boldogtalan, váltogatja magát az érzés, a fejében, ám én nem ugorhatok ezek szerint az ölébe, választott, és tiszteletben tartom elhatározásait. Attól még, ha távolról is, de szeretem. Néha pedig a gyűlölet érzése kell ahhoz, hogy valakit távol helyezzünk magunktól, hogy valaki után már ne áhítozzunk. De vajon akkor az a személy tényleg nem érdekel minket? Gyűlölni pontossan olyan heves érzés, mint szeretni! Gyűlölöm, hiszen nem szerethetem.

Ám vágyunk a kizárólagosságra, hogy mi legyünk a legfontosabbak, a legjobbak Neki, szeretnénk végzetszerűséget, de ahányszor szerelmesek leszünk, mindannyiszor elvárnánk? Az Ego így szól: engem szeress, engem egyedül, igazán, legyen ez különleges. Majd homokba dugjuk a fejünket, észre sem vesszük, hogy ahogy a természet megújítja magát, úgy jön évről évre életünkbe is minden új kapcsolatlehetőség, úgy ragyog föl újra és újra ugyanaz a remény – néha egy arc a megállóban, máskor egy vendég, vagy egy új kolléga -, ugyanaz a láng, egyre és egyre tökéletesebben, egyre és egyre jobban, ahogy TE szeretnéd. Az ember vágyaival alakítja szerelmét, kívánhatod, hogy ki érkezzen, de észre nem veheti az ember e képességét, mert megőrülne! Mert megölné az égit, a legfontosabbat, hogy valami felső akarat, valami nálunk is tökéletesebb rendelte Őt mellénk.

Vágyjuk a Végzetet, mégis mikor nem közelít a szerelem, magunk szeretnénk formálni, hogy majd egy szép napon egy csapásra kiadhassuk kezünkből a felelősséget, az irányítást, és bizonytítást nyerjen a vágyunk.

Mond ez szerelem?

Létezik végzet? Létezik elrendeltség, ha magunk alakíjuk? Vagy mi magunk vagyunk az alkító fölsőbb erő is, és hol a főnököt játszuk, hol a gyermeket, aki szeretné elengedni a felelősségtudat szálait?!Rendezzük vagy eljátszuk ezt a darabot? Esetleg mindekettő? Tettel szeretünk? Lélekkel? Vagy mindkettővel? Vagy nem is szeretünk, csak elnevezzük, hogy érthetőbb legyen az a kifacsaró vágy?

Testi vágy.
Hű, életre szóló kapcsolat.
Röpke kaland
Barátság.
Ismeretség.

Talán csak a saját tudatalattink, saját vágyképeink mixtúrája az igaz szerető!Elég, ha egy valami összeköt?! És persze összeköt, mert mindenkiben ott pislákol az a láng, az az egy bizonyos, a Kék Gyöngy, ami a végén összeadódik, és mint a kiolthatatlan tábortűz lángol. Lángol, mint a szerelem, azért, hogy egy napon felismerjük körötte, hogy az a kisimerhetetlen sötétség is nyugodt és biztonságos.

Pislákol az a láng azért, hogy az Égnek minden arcát kifürkésszük. Megismerve a végtelent, megismerve magunk. A szeretet tényleg minden, hatalom és varázslat. Nem létező mágia. Ha csak egyetlen embert is ki kéne hajítani az életedből? Ki lenne az? Kit választanál, hogy ne legyen többé ott a gondolataidban? Hogy legyen meg nem történt vele minden közös pillanat? Ott pislákol az a láng, lobog, a végén pedig kialszik. Addig, pedig légy szerelmes! Légy színész, vagy rendező, de ne sirasd, a másik lehetőséget.

Döntsd el, hogy ki vagy, hogy mások is megismerhessenek, hogy megszerethessenek. Engedd el a régi kapcsolatokat, a csalódásokat, mert figyelve, félve, várva a csalódást ismét megéljük azokat! Felejsd el, aki voltál, hiszen mint az élet, percről-percre megújulsz. Nézd és láss másképp! Átváltozol, alakulsz, mert maga vagy a transzformáció!

A teljes cikk a Harmonet oldalán olvasható.