Tragédia Miskolcon – Fél frontális ütközésben meghalt egy ember, ketten megsérültek

Akt.:
Tragédia Miskolcon – Fél frontális ütközésben meghalt egy ember, ketten megsérültek
© Fotók: BOON
Miskolc – Tragédiával végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt pénteken későn este a Miskolctapolcai úton.

A helyszínen szerzett elsődleges információink szerint egy Fiat mikrobusz haladt a belváros irányába egyenesen az egyetemi elágazás felől, amikor szemből egy Suzuki Swift vezetője egyelőre ismeretlen okból áttért a mikrobusz sávjába, és ott fél frontálisan összeütköztek a járművek. Az ütközés következtében a Swift vezetője a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk a Suzuki utasa súlyos és a másik autó vezetője könnyű sérülést szenvedett, őket kórházba szállították a mentők. Mind a két járműben utazókat a Tűzoltóság munkatársai szabadították ki feszítő-vágó berendezésekkel, az összeroncsolódott autókból.

halalos-baleset-miskolcon02-st_650

Az utat a rendőrség a baleseti helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárta, a forgalmat kerülő útra terelte. Az anyagi kár jelentős, mindkét jármű totálkárosra tört. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Hárman meghaltak, ketten súlyosan megsérültek Ózdnál balesetben
Ózd - Hárman meghaltak, ketten súlyosan megsérültek a 25-ös főút Ózdról kivezető szakaszán péntek este, amikor két autó összeütközött - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A police.hu-n olvasható közlemény szerint a baleset a 74-es kilométernél történ...

Illusztráció - Két nap alatt két letartóztatás szexuális erőszak miatt Borsodban
Alsózsolca, Kesznyéten, Miskolc - Alsózsolcán bántalmazással, Kesznyétenben ismét bódítással történt szexuális erőszak. Augusztus 2-án és 3-án is letartóztatott a Miskolci Járásbíróság egy-egy gyanúsítottat, mindkettőjükkel szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövete...