Tradíció és új élmények a Népkertben

Akt.:
1Hozzászólás
Stílusosan sörrel koccintott az avatón Barkóczi István (jobbról), Bihall Tamás és dr. Kriza Ákos
Stílusosan sörrel koccintott az avatón Barkóczi István (jobbról), Bihall Tamás és dr. Kriza Ákos - © Fotó: Vajda János
Miskolc – Befejeződött a 90 éves fennállását ünneplő Miskolci Vigadó egykori sörözőjének felújítása.

Élmény a történelmi falak között – ez a szlogen hűen tükrözi, milyen szerepet szán a Népkerti Vigadónak új tulajdonosa, dr. Barkóczi István, aki saját bevallása szerint két dologban van otthon: a sodronykötél- és a kábelgyártásában. Hogy jön ehhez a City Hotel, a Drót Bisztró és immár a Vigadó? Miskolciként, lokálpatrióta vállalkozóként kötődik a városhoz és igyekszik tenni érte – mondta magyarázatként. Ráadásul gyermekként sokat járt ide az édesapjával, mint mondta, talán még a helyét is meg tudná mutatni az asztalnak, ahol sokat ültek a sörözőben.

Fotó: Vajda János Fotó: Vajda János ©

– Egykor reggel 5-kor nyitott az étterem, mert miután a férfiak felkeltek és megborotválkoztak, elmentek a Vigadóba reggelizni, közben elolvasták az újságot, és onnan indultak dolgozni. Ezek az idők már rég elmúltak, így mi sem nyitunk ki ötkor. Bár felvetődött, hogy a hagyományokat követve a mai megnyitó 5-kor kezdődjön – mondta nevetve a pénteki ünnepségen. – Azt viszont szeretnénk elérni, hogy a Vigadó legalább olyan kedvelt legyen, mint régen volt. Ennek érdekében kulturális és egyéb programokat is szervezünk az étterembe és a sörözőbe, szeretnénk, ha egy multifunkciós hellyé válna. Bízom benne, hogy a miskolciaknak olyan sok örömük lesz a Vigadóban, mint régen is volt.

A Népkert ékessége

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke szerint nem volt az olyan rég, amikor gyakran voltak reggel 5-kor a Vigadóban, mert olyan báli, társasági események helyszíne volt a népkerti létesítmény, amelyeken reggelig szórakozhattak.

– Remélem, hogy Miskolc életébe visszatér az az időszak, és újra sok-sok társasági esemény lesz itt – hangsúlyozta. Hozzátette: a városi programok fontos helyszíne a Népkert, amelynek ékessége a Vigadó, ami olyan kezekbe került, aki jó gazdája lesz a helynek, rangjához méltóan fejleszti és működteti majd.

Fotó: Vajda János Fotó: Vajda János ©

Mint az az avatón elhangzott, ez az első lépés a Vigadó megújulásában. Az első, de nagyon fontos lépés.

– Miskolc a lehetőségek városa. Élhető város, ahol vendéglátóhelyek sora várja a vendégeket a főutcán, ahol jó kiülni, beszélgetni, kávézni. Reméljük, a megújuló Vigadót egyre többen fedezik fel ismét, és a tervezett programok sok új vendéget vonzanak majd a Népkertbe – mondta dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.

BL-döntő a sörözőben

A Vigadó folyamatosan programokkal várja majd a vendégeket, szombat este például a BL-döntőben szurkolhatnak kedvenc csapataiknak a foci szerelmesei.

– ÉM-UM –



1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés