Továbbra is hiába keresik a Mosoni-Dunába esett vízi túrázót

Továbbra sem találják azt a férfit, aki még vasárnap kora délután egy kenuról borult bele a Mosoni-Dunába. A rajkai vízi túrázó jól ismerte a folyót, de valószínűleg túl közel ment egy zsiliphez, ezért merült el, ráadásul mentőmellény sem volt rajta. A férfit több mint 24 órája rendőrök, tűzoltók és búvárok keresik folyamatosan, de eddig nem jártak sikerrel.

A 34 éves férfit vasárnap délután óta hangradarral keresik. A búvárok méterről méterre vizsgálják át a medret és a partokat, de eddig nem találták meg a vízi túrázót.

“Egy 20 – 30 kilométert próbálunk végigjárni, a szerencsétlenség helyszíne felé haladva végig keresünk a folyóban” – mondta a Független Hírügynökségnek Pintér Róbert a Deepex Ipari Búvárcsoport búvára.

A rajkai kemping tulajdonosa sietett először a bajba jutott túrázó segítségére. A férfi nála bérelte a kenut, de az ahhoz járó biztonsági mellényt nem használta.

“Mi kiadjuk a szükséges felszereléseket, de a kezét sajnos nem tudjuk fogni, ha nem akarja, nem kéri a biztonsági mellényt ” – tette hozzá Szirtl György kempingtulajdonos.

A szakember szerint a Mosoni-Duna egyáltalán nem számít nehéz terepnek. Ha valaki betartja az alapvető szabályokat – vagyis 50 méternél jobban nem közelíti meg a zsilipeket és használja a mentőmellényt, akkor a vízbe esve se történhet baja. A szigetközi ágrendszer viszont sokkal veszélyesebb. Legutóbb május elején egy szlovák rendőr halt meg Dunaszigetnél. A férfi szintén nem viselt mentőmellényt.








hirdet�s