Továbbra is 303 forint körül az euró árfolyama

Továbbra is 303 forint körül az euró árfolyama
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) – Tovább gyengült az euró szerdán, majdnem kétéves mélypontjára gyengült a dollárhoz képest, a forint árfolyama is esett, átmeneti, kis erősödés után délután fél ötkor az euró rövid időre ismét 303 forint fölé emelkedett, délután háromnegyed ötkor 302,99 forintot ért.

 

Az MTI által megkérdezett kereskedők elmondták, hogy a forgalom magas, az euró az 1,2588 dolláros ellenállási szint közelébe gyengült, ha tartósan áttöri a szintet, az további forintgyengülést okoz. A befektetők az eurózóna és Görögország kilátásai miatt aggódnak, a hangulat ideges.

Az euró jegyzése kedden délután még 296,50 forinton állt, majd éjjel, illetve reggel a forint – az euróval együtt – jelentősen gyengült, az euró árfolyama fél 11-kor átlépte a 303 forintos szintet, nap közben 302 forint körül ingadozott.

Az euró esését Lukasz Papademosz volt görög miniszterelnök nyilatkozata váltotta ki, aki a Dow Jones hírügynökségnek kedden reálisnak nevezte a veszélyt, hogy Görögország feladja az eurót. Később a CNBC tévében helyesbítette önmagát – mondván, hogy Görögországban nem készülnek efféle tervek, csak azt “nem tudja kizárni”, hogy más országokban felkészülnek ilyen eshetőségre, a piacokat azonban a helyesbítés nem nyugtatta meg.

A dollár fél ötre 240,99 forintra erősödött a reggeli 239,86 forint és a kedd délutáni 232,20 forint után.

A svájci frank jegyzése 252,36 forinton állt délután, a japán jent 3,034 forinton jegyezték. A svájci frank árfolyama kedden délután 247 forint, a japán jené 2,90 forint volt.

Címkék: , ,