További jó vételt, Erika !

Halmaj – Sokan viselik szívükön a mélyszegénység kérdését, néhányan megpróbálják a vállukra venni …

Fontos állomásához ért az az internetfejlesztési program , mely során Borsodban és Szabolcsban több mint száz elmaradott kistelepülésen, mintegy ezer mély szegénységben élő családot juttattak számítógéphez és interneteléréshez.
A selyebi kisebbségi önkormányzatának elnöke Aranyosi György Tomoron, az alapítványi ház átadásánál találkozott az ötletadókkal. “Otthon elkezdtünk beszélgetni róla, milyen jó lenne ilyen nálunk is. Felvettem a kapcsolatot és a polgármesteri hivatalban elmondtam, ha ők nem is vállalják, mi elkezdjük a szervezést.” Vállalták.

Lépésről lépésre

A projekt vezetője Nyírő András, hosszú névsort említ, akik megértették és segítették a vállalkozást: az intenetkapcsolaton túl egy közös célért való összefogásban rejlő energiát, lehetőséget. A teljesség igénye nélküli névsorban szerepel Hubi József, a selyebi polgármester és Dr. Madej Ferenc körjegyzőtől, a környék internetes kultúrájának fejlesztéséért rendkívül sokat tevő házigazda Tóth József, halmaji polgármesteren túl, Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, aki mikor bizonytalanság volt az önkormányzatok vezetőiben nyíltan felvállalta az ügyet.
A szomszéd asztalnál ül az az indiai úriember akinek sokéves tapasztalatait átvéve, adaptálva el tudtak indulni ebben a rétegben az oktatással.

Nem segély, segítség

Gulyás Pál, Ináncs kisebbségi önkormányzatát vezeti, ahol 33 család kapcsolódott a programhoz. ‘Nem ingyenes a dolog, aki nem vállalta a méltányos 30 ezer forintos költséget – melyet megelőlegezett az önkormányzat és részletekben kell törleszteni – szóba sem jöhetett.” – ismerteti az alapkoncepciót. Az első tájékoztatóra mintegy 70 önkormányzat vezetőit gyűjtötték egybe.

A gépek telepítésével párhuzamosan indult az oktatás, mely a nélkülözhetetlen alapismeretek elsajátítását célozta informatikai szakemberek bevonásával. A mostani kurzusra (57 fővel) már szét kellett választani a csoportot, volt aki már túl volt az alapokon és többet akart tudni. Nem csak a legfiatabb korosztály képviselteti magát, idősebbek is vannak sőt egy terhes kismama is elvégezte a tanfolyamot.

Fenntartható működés

“Fontos volt számunkra – fejti ki Aranyosi György –, hogy ne csak egy akció legyen, hanem egy fenntartható program jöjjön létre.” Az ingyenes internet elérés az Internet Terjesztéséért Alapítvány segítségével 2009 decemberéig a szerződés alapján biztosított, a továbbvitelben gondolkoznak.

Szó van egy szociális szövetkezet létrehozásáról, amely segítene. Nyírő András egy szociális internet szolgáltató gondolatát veti föl, mely a támogatások koncentrálásával elérhető csomagokkal jelenhetne meg ebben a rétegben. Keresik a megoldást, mint fanyar mosollyal mondja: “Sokan a szívükön viselik a témát, most már kellene, aki a vállára veszi…”

A hasonlóság nagy

Dammachari Arya Ketu, tanár hét éve foglalkozik Indiában mélyszegénységben élők internetes alapképzésével. A tapasztalatai nagyban hasznosíthatóak nálunk is, ahol kevés az ilyen irányú szakirodalom.
– Az alaphelyzet nagyon hasonló: az írni, olvasni is alig tudó emberek között a modern technika használata idegenkedést szül. Teljesen megegyezik az arányszám – ismerteti az eddigi megfigyeléseket – száz megkeresett közül nálunk is és Magyarországon is körülbelül tíz fő mutat érdeklődést. Ennek az aránynak a javításán kell dolgoznunk. Mi az erős vallásra építjük a megközelítést, mely azt mondja: légy nyitott, érdeklődő az új dolgok, elfogadó mások iránt. Indiában a gazdag emberek alapítványokon keresztül segítik a szegények oktatását, felemelkedését, akik számára ez az említett vallási alap biztosít élhető életet.

Jó vételt, Erika !

A projekt kezdetben a cigánykisebbséget vette célba, hiszen a rászorultsági kategóriát ők töltötték ki. Sok helyen, így például Kiskinizsen másképp van. A tíz csatlakozott családból csak egy roma, a többiek, többgyermekes szociálisan hátrányos helyzetben lévők, jórészt munkanélküliek.

Drotár Jánosnénak, hat gyermeke van, sokáig az ő keresetéből éltek, nemrégiben elvesztette munkáját. “Az első részletet még le tudták vonni a fizetésemből, a következőt már nem lesz könnyű kigazdálkodnunk.” – ecseteli gondjaikat. De megérte – vallja – náluk mindenki számítógépezik, a lányok közül kettő is jár a tanfolyamra. Anikó és Erika bűvöli a számítógépet, ők már jól ismerik, az iskolában is tanulták. „ És itt különösen jó a vétel” – mondja büszkén a tetőtérben kialakított szobájuk ablakán kitekintve.








hirdet�s