Helyi közélet

2011.12.07. 15:31

DKSK: Több száz ajándék több száz gyereknek

Több száz gyerekjátékkal látogatottak el a DKSK-MISI játékosai a miskolci gyermek kórházba.

Több száz gyerekjátékkal látogatottak el a DKSK-MISI játékosai a miskolci gyermek kórházba.A DKSK-MISI NB I/A csoportos női kosárlabdacsapatának tagjai ajándékgyűjtést szerveztek, hogy Mikulás apropóján látogatást tegyenek a miskolci Gyermek Egészségügyi Központban, és ennek során az itt lévő beteg gyerekeknek játékokkal kedveskedjenek. A csapat tagjai a múlt szombati, BEAC elleni meccsre kilátogató szurkolókat arra kérték, hogy csatlakozzanak az akciójukhoz, és ha tehetik hozzanak magukkal ajándékokat, hogy minél több gyereket tudjanak meglepni. A felhívás olyan jól sikerült, hogy a Diósgyőr legutóbbi bajnokiján több száz játék, köztük rengeteg plüssfigura gyűlt össze, illetve repült a pályára. Négy személygépkocsiba sikerült beszuszakolni szerdán az ajándékokat tartalmazó zsákokat, amelyeket a délelőtti edzést követően vittek el a csapat tagjai a GYEK-be.

Fentről lefelé

Az ajándékosztást a Gyermek Egészségügyi Központ legfelső szintjén, a harmadik emeleten kezdték meg a csapat tagjai, akiket házigazdaként a GYEK sebészeti osztályának főorvosa, dr. Farkas Tamás kísért, ő egyébként a kosárlabdázók csapatorvosa is egyben. A traumatológia és égési osztályon kezdték a látogatásukat a sportolók, de minden osztályra jutott az ajándékokból. A csapat munkáját segítette az irányító, Ocsenás Barbara kislánya, a három éves Móna is, aki több tucat kórházi betegeknek adott át játékokat.

– Kórházban járni, nem valami vidám dolog, de a mostani látogatásunkkal, a meglepetésszerű sétánk során tett ajándékozással sikerült mosolyt csalnunk szinte minden gyerek arcára, és lehet, hogy túlzás, de abban reménykedünk, hogy egy picit hozzájárultunk ezzel a gyerekek gyógyulásához, hiszen egy mosoly, egy jó szó néha többet ér az orvosságnál – mondta Ocsenás Barbara, a DKSK-MISI csapatkapitánya, majd így folytatta: – De ez elsősorban nem a mi érdemünk, hanem a szurkolóké, mármint hogy ennyi gyereket meg tudtunk lepni ezen a napon, mert a csapat szimpatizánsainak ajándékai nélkül kevesebb osztályra jutottunk volna el. Ahogy a BEAC elleni meccs után, így most is csak annyit mondhatok: nagyon szépen köszönjük a drukkereknek, hogy segítettek.

A tervtől eltérve

Eredetileg azt tervezték a csapat tagjai, hogy a sebészeti osztályra látogatnak el, végül ebből az egész GYEK végiglátogatása lett, így több mint 200 gyerek kapott az ajándékokból, de nem csak az osztályokon fekvő fiatalok kaptak egy-egy plüssfigurát, hanem például azok is, akik éppen a folyóson várakoztak, és jutott belőle a játszószobák polcaira is.

Két DKSK-MISI játékos, az I. emeletre is bejutott, ahová csak keveseket engednek be látogatóra, lévén ez a koraszülött osztály. Kiderült, hogy a Farkasinszki Orsolya, Papp Andrea párosból utóbbi játékosnak érintettsége is van.

– Orsi csak bekísért, én azért szerettem volna ide bejutni, mert én is koraszülöttként jöttem a világra – mondta a 188 centiméter magas játékos. – Egy kilóval születtem, az öcsém, aki szintén koraszülött volt, még ettől is kevesebbel. Megdöbbentő volt látni ezeket a nagyon pici gyerekeket, furcsa volt belegondolni, hogy valamikor én is ekkora lehettem, és jó volt látni, így közelről, hogy az orvostudomány képes arra, hogy a tenyérnyinél alig nagyobb kis emberekéken segítsen.

ÉM-BCS


Miskolc - A DKSK-MISI NB I-es női kosárlabdacsapatának három játékosa Brankica Hadzovic, Maja Skoric és Ocsenás Barbara mikuláscsomagokkal lepte meg az egyesület legapróbb kosarasait a hétfői edzésen.

A szombati DKSK-MISI – ELTE-BEAC Újbuda meccsen beteg gyerekeknek gyűjtöttek ajándékot a diósgyőri kosaras lányok.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában