Tóth Mihály, Pelacaci és Simic távozik Diósgyőrből

Tóth Mihály
Tóth Mihály

Nem csak az vált biztossá szerdán,
hogy új edzővel kezdi a következő
idényt a Diósgyőr, hanem az is, hogy a
játékoskeretben is lesz mozgás.


– Három olyan
labdarúgótól is megválunk,
akiket élő szerződés
kötött a csapathoz, ennek
értelmében sem Tóth
Mihály
, sem Florin
Pelecaci
, sem Djodrje Simic
nem lesz tagja a DVTK jövő
évi játékoskeretének
– jelentette ki Dlusztus Imre.
– Ennek elsősorban az az oka, hogy
jelentősen csökkenteni kell a klub
költségvetését, mert
még egy olyan szezont nem szeretnék, mint
amilyen az idei volt, a biztosra
kalkulálható bevételekhez
igazítjuk a kiadásainkat.


A most nyáron lejáró
szerződésű labdarúgókkal
kapcsolatban is megkérdeztük az
ügyvezetőt.


Lakatos Bélával,
Kállai Norbettel
ezen a héten
megállapodtunk a közös
folytatásról – mondta
Dlusztus Imre. – Bokros
Tiborral
és Lippai
Ákossal
, valamint Kovács
Ádámmal
szóban már
korábban abban maradtunk, hogy a
Diósgyőr játékosai
maradnak. Lipusz Norberttel még
tárgyalásban vagyunk, mert az eddigi
megbeszéléseinken még nem
sikerült mindkét fél
számára elfogadható
szerződési feltételekben
megállapodnunk.