Tóth Mihály is pályára léphet villanyfény-avatón

Tóth Mihály
Tóth Mihály
Szombaton este 8 órától a REAC – DVTK meccsel avatják fel a rákospalotai villanyvilágítást. A mérkőzésről élőben tudósítunk itt a Borsod Online-on.

Az ünnepélyes esemény, valamint Köteles László  várhatóan utolsó diósgyőri szereplése mellett fontos kérdés volt, hogy az elmúlt hetekben igazolt Tóth Mihálynak vajon megérkezik a játékengedélye Görögországból?

Nos szerencsére az utolsó hiányzó dokumentum is megérkezett a DVTK-hoz, így nincs adminisztratív akadálya annak, hogy Vágó Attila  vezetőedző a legerősebb összeállításban küldje pályára csapatát.

Jegyárak, kapunyitás, villanyfény-avató

A mérkőzésre ellátogató – információink szerint mintegy 2-300 –  diósgyőri szurkoló 1500 forintért válthat belépőt a Budai II. László Stadionba.
A szervezők a 17 órai kapunyitás után az avató ünnepség keretében különböző programokat, bemutatókat, étel-ital kavalkádot ígérnek. Ezzel is szeretnék emlékezetessé tenni az első villanyfényes mérkőzést Rákospalotán.
A mérkőzés játékvezetője Szilasi, asszisztensei pedig Lémon, Tóth I. páros lesz.

A 2008/2009-es szezon nyitómeccsére pénteken került sor Kaposvárott, ahol nagy meglepetésre a somogyiak 3-1 -re legyőzték  a címvédő MTK csapatát.

A várható kezdőcsapatok
REAC: Szántai – Horváth G., Cseri, Kapcsos, Sallai – Erős, Lisztes, Balaskó, Dancs – Nyerges, Jeremiás
DVTK: Köteles – Kamber, Sebők V., Milicic, Gohér – Ahodikpe, Pintér, Búrány, Tchana – Stanic – Homma
DVTK (a BOON látogatói szerint): Köteles – Kamber, Sebők V., Milicic, Gohér – Pintér – Ahodikpe, Pelecaci, Lipusz – Tóth M., Homma

Kapcsolódó cikkek:

  • A Soproni Liga eredményei és sorsolása
  • Vágó Attila: “Jobb, hogy idegenben kezdünk”
  • A DVTK 80 milliót költött új igazolásokra a nyáron 
  • Köteles László: Norwich City
  • Diósgyőri VTK 2008/2009-es kerete
  • Debreceniekkel nyit a DVTK a Ligakupában
  • Dlusztus Imre: “A cél a 6-9. hely”







  • hirdet�s