Tóth Mihály 2010-ig a DVTK-é

Tóth Mihály
Tóth Mihály
A korábbi honi gólkirály, Tóth Mihály Diósgyőrben folytatja pályafutását. Két évig. A csapat célkitűzése a 6-9. hely egyike a bajnokságban. 

Ha most, a keddi nap után kellene megtippelni a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának jövő hétvégi kezdő tizenegyét, akkor így (is) nézhetne ki az együttes: Köteles (Somodi) – Kamber, Sebők, Milicic, GohérAhodikpe, Pintér, Stanic, TchanaTóth M., Homma. Nem rossz. Azok után meg főleg, hogy Dlusztus Imre ügyvezetőnek ma sikerült megegyeznie a sorban tizedik játékossal, Tóth Mihállyal.

– Másfél órát beszélgettünk Misivel, akinek az egyébként is reális igényeit sikerült egy még reálisabb mederbe terelni – jelentette ki lapunknak Dlusztus Imre. – Bár máshonnan is keresték, úgy éreztem, neki ez a környezet, ezek a társak most a legmegfelelőbbek. Hogy milyen elvárásaink vannak vele szemben? Mit is várhatnánk el egy gólkirálytól? Természetesen gólokat. Szerződésében rögzítettünk egy gólmennyiséget, ami azt jelenti, hogy juttatásának egy részét ennek függvényében kapja majd. Így tiszta az üzlet.

A 6-9. helyre

Az ügyvezető szerint a korábban Sopront és Görögországot is megjárt 33 esztendős támadó jó állapotban van: „Amióta hazajött külföldről, edzett – folytatta Dlusztus Imre. – Azért azt még elmondanám, hogy személyében egy rettentően becsületes emberről van szó, aki bárhol is játszott, mindig kivívta az egyesület, és a szurkolók szimpátiáját.”

Hír még az Andrássy útról, hogy miután nem került be a csehországi U19-es Európa-bajnokságra utazó keretbe Búrány Zoltán, visszatért Miskolcra, és kedden már együtt tréningezett a többiekkel. Ezzel szemben viszont elhagyni készül a várost (mégha ideiglenesen is) Kerényi Gábor, a bal oldali védő kölcsönben, Szolnokon kezdi az új idény. „Számítunk rá, de túl hosszú ideig volt sérült, s ígéretet kaptam arra, hogy Szolnokon folyamatos játéklehetőséghez fog jutni” – kommentálta mindezt Dlusztus Imre, aki azon kérdésünkre, hogy milyen céljai lesznek a DVTK-nak a 2008/2009-es szezonban, kijelentette: „Ez egy olyan erősségű keret, amely a 6-9. hely valamelyikére oda tud érni.”

  • Nézze meg a fotókat Tóth Mihályról: Tóth Mihály Diósgyőrben 2008.07.15.
  • Köteles: Újabb kérők 
  • Dlusztus: katasztrofális a 0-7
  • Kiütötték a Diósgyőrt
  • Névsorolvasás a DVTK-nál
  • A DVTK edzőmérkőzései
  • A 2008-2009-es szezon képei  







  • hirdet�s