Törvénytelen a Budai Gyermekkórház privatizációja?

A Fidesz szerint törvénysértő módon akarja privatizálni a Budai Gyermekkórházat a Fővárosi Közgyűlés – mondta hétfői tájékoztatóján a párt fővárosi frakciójának vezetője.

Kupper András közölte: a közgyűlés nem adhatja el a kórházat, mivel a döntés előtt nem kérte a kórházat kezelő közhasznú társaság (Kht) felügyelőbizottságának hozzájárulását. Ezért a Kht. felügyelőbizottságának elnöke, Latorcai Csaba a cégbírósághoz, míg Kupper András a Közigazgatási Hivatalhoz fordul jogorvoslatért – hangzott el a tájékozatatón.

A fideszes politikus azt szeretné, ha a hivatal visszavonatná a közgyűléssel a kórházra vonatkozó privatizációs pályázatot. Kupper András elmondta azt is: ha a fővárosi önkormányzat továbbra is el akarja adni az egészségügyi intézményt, akkor azt javasolja, hogy az kerüljön a budai önkormányzatok közös tulajdonába.

A frakcióvezető szerint ehhez 6-8 kerületnek kellene összefognia, és körülbelül 150 millió forintra lenne szükségük. A Fővárosi Önkormányzat a Budai Gyermekkórház 48,5%-t hirdette meg privatizációs pályázaton, aminek hétfőn jár le a határideje.








hirdet�s