Történelmünk egy asztalon Ózdon

Történelmünk egy asztalon - Régiségvásár Ózdon
Történelmünk egy asztalon - Régiségvásár Ózdon - © Fotó: Marosréti Ervin
Ózd – Sikeres volt Ózdon az első alkalommal megtartott régiségvásár. Folytatása következik áprilisban.

Az idősebbeket nosztalgikus érzéseket keríthették hatalmába, a fiatalok pedig talán olyan használati tárgyakat is láthattak, amelyet korábban még nem. Az internet, az okos telefon, és a színes televízió világába repülhettek az ózdiak első régiségvásáron.

A piac területén az állandó kereskedők mellett számos helyi lakos is „megterítette” a standját az 1970-es éveknél régebben készült portékákkal. Több mint ötven árus és rengeteg látogató találkozott ezen a napon egymással.

– Premiert tartottunk Ózdon, ami remekül sikerült – mondta kérdésünkre Csalavári József, a régiségvásár főszervezője. – Mi is kíváncsian vártuk, hogy milyen fogadtatása lesz Ózdon a programnak, de szerencsére nagyon jók a visszajelzések.

Sokan csak kíváncsiságból látogattak ki az eseményre, de néhányan konkrét elképzelésekkel érkeztek a piacra. A felhozatal nagyon bőséges volt: kerámia tárgyak, régi olajfestmények, kakukkos óra, váza, bakelit lemezjátszó, ékszerek, és a vörös csillagos időszakot felidéző kitűntetések, kitűzők is megtalálhatóak voltak a standokon. Emellett persze még nagyon sok minden.

– Összegyűjtöttem, amit otthon találtam és már nem használunk, és kijöttem vele a vásárba –mondta egy ózdi asszony. – Megérte, mert a viszonteladók is sok mindenre lecsaptak, de a vásárlók körében is szépen fogytak a régiségeim. Nagyon örülök, hogy végre Ózdon is elindult ez a kezdeményezés, remélem lesz folytatás.

Lesz, amit Csalavári József főszervező is megerősített. Méghozzá áprilistól kezdve minden hónap második vasárnapján, ugyanezen a helyszínen. A következő régiségvásáron még egy árverést is tartanak, amelynek a befolyt összegét az Ózdi Közbiztonságért Alapítvány javára ajánlják majd föl.

ÉM-ME

Címkék: ,







hirdet�s