Helyi közélet

2014.09.23. 10:02

A nagy kaland elején

Miskolc - „Megjöttek a törökök!” A bejelentést örömmel fogadták a fazekasos diákok, valamint angol és spanyol vendégeik. Persze, hogy örömmel fogadták az egyenesen a repülőtérről érkező újabb csapatot, hiszen így, hogy mind összejöttek, elkezdődhetett a közös, nemzetközi iskolai csereprojekt miskolci programja.

Miskolc - „Megjöttek a törökök!” A bejelentést örömmel fogadták a fazekasos diákok, valamint angol és spanyol vendégeik. Persze, hogy örömmel fogadták az egyenesen a repülőtérről érkező újabb csapatot, hiszen így, hogy mind összejöttek, elkezdődhetett a közös, nemzetközi iskolai csereprojekt miskolci programja.Gyors üdvözlés (a négy érintett országbeli projektvezetők már ismerték egymást korábbról, hiszen tavaly Spanyolországban találkoztak), illetve bemutatkozás, hiszen mindegyikük minden alkalommal újabb kollégákat is igyekszik bevonni a programba. Ők, és a török gyerekek pedig helyet foglalnak a Fazekas iskola termében Spanyolországból és Nagy-Britanniából érkezettek között, akikkel egy héten keresztül ismerkednek majd a várossal, nemzeti szokásainkkal és hagyományainkkal.

A program indulásánál az Észak-Magyarország munkatársai is jelen voltak, s tervezik, hogy néhány nap múlva arról is beszámolnak, milyen tapasztalatokat szereztek a vendég gyerekek, akik egy-egy fazekasos diák családjánál szálltak meg.

További részletek a keddi Észak-Magyarországban.

ÉM-SzK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában