Friss hírek

2010.06.10. 12:18

ÁRVÍZ: új vizsgaidőpont emeltszintű szóbeli érettségihez Borsodban

<p>Új vizsgaidőpontot biztosítanak azon diákoknak, akik nem tudtak megjelenni az árvíz miatt a szóbeli emeltszintű érettségin valamelyik tárgyból az észak-magyarországi régióban. Ez "tízegynéhány" tanulót érint Borsodban, pontos számot egyelőre nem tudni. Ők hétfőn adhatnak számot tudásukról, várhatóan Miskolcon, a vizsgát az Oktatási Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága szervezi - mondta csütörtökön újságíróknak Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára. Nem végleges adatok szerint az árvíz miatt összesen 80 tanuló nem tudott megjelenni az emelt szintű szóbeli érettségin. Egy részük már csütörtökön valamint pénteken vizsgát tehet, a többiek pedig hétfőn.</p>

A hétfői időpontról szóló intézkedést Réthelyi Miklós miniszter még csütörtökön aláírja. Ha a hétfői pótnap valamiért teljesíthetetlen lenne, akkor keresnek helyette másikat, hátrány az érintett diákokat a csúszás miatt nem érheti - jelezte az államtitkár.

Az árvíz lehetetlenné tette többfelé azt is, hogy a tanévet a tervezett időpontban fejezhessék be, van, ahol ezt hamarabb megtették, a jegyzők saját hatáskörben rendelhették ezt el. Az észak-magyarországi régióban 12 településen zárták le a tanévet június 6-án, 7-én vagy 8-án: Kazincbarcikán, Lakon, Edelényben, Szendrőn, Szendrőládon, Perkupán, Ónodon, Felsőzsolcán, Alsózsolcán, Sajóládon, Ongán valamint Bőcsön. Ez néhány száz gyermeket érint - mondta Hoffmann Rózsa. Az Oktatási Hivatal Központi Főigazgatóságának adatai szerint emellett Miskolcon a katonák és egyéb segítők elszállásolása miatt egy iskolát zártak be. Az államtitkár azt mondta, hogy nem éri hátrány ezeket a gyerekeket sem, az esetleges hiányosságokat a következő tanévben pótolni tudják.

Az Oktatási Hivatal Központi Főigazgatóságának eddigi adataiból az is kiderül, hogy a dél-dunántúli régióban, Szederkényben 210 gyerek nem tudott óvodába, iskolába menni, ezért ott június 7-én lezárták a tanévet. A közép-magyarországi régióban pedig a szigetmonostori Zöld Sziget Általános Iskolában június 8-án zárták le a tanévet. Letkésen és Ipolytölgyesen 12 tanuló nem tudott iskolába menni az árvíz miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!