„Történelmet írtunk az elmúlt fél évtizedben…”

Akt.:
„Történelmet írtunk az elmúlt fél évtizedben…”
„Történelmet írtunk az elmúlt fél évtizedben…” - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Fennállása ötödik évfordulóján jubileumi ünnepséget rendezett a megyei kormány­hivatal.

Az elmúlt fél évtizedben egyértelműen történelmet írtunk – fogalmazott Demeter Ervin Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott a Miskolci Nemzeti Színházban hétfőn tartott ünnepségen. – Tevékeny résztvevői lehettünk a magyar közigazgatás teljes reformjának. Ez a történelem 2010 őszén kezdődött el és a nyitómozzanata 2011. január első napján a megyei kormányhivatalok létrejötte volt. Ennek ünnepeljük most az ötödik évfordulóját.”

Közel az állampolgárokhoz

Demeter Ervin felidézte, hogy Miskolcon öt éve nyitotta meg kapuit az első kormányablak, amely akkor harmincegy ügykör intézésére volt alkalmas. Ekkor kezdődött meg a folyamat, amellyel a kormányhivatalba integrálódtak a megyei szakigazgatási egységek. Kiemelte a második nagyon fontos lépést, amellyel – mint mondta – „még közelebb jutottak az államigazgatás szervei a polgárokhoz”. Ez volt a tizenhat megyénkbeli járás és a hozzájuk tartozó hivatalok megalakulása. Nem mellékes, hogy megyénkben működik az ország legnagyobb járása, a miskolci. Ma már valamennyi járási székhelyen működnek a kormányablakok, amelyek jelentősen megkönnyítik az állampolgárok ügyeinek intézését.

Öt év krónikája

„Az induláskor bevett harmincegy ügykör után ma már félezernél tart a szám és a tervek szerint 2016 végére ezer ügykört lehet elintézni a kormányhivatal szerveinél a kormányablakokon keresztül” – idézte fel a kormánymegbízott.

kormanyhivatal_jubileum_39

A jubileumi ünnepségen bemutatták az Öt év című kiadványt, amelynek elkészítésében lapunk is közreműködött és egy kisfilmet, amely ugyancsak a kormányhivatal elmúlt fél évtizedét idézte fel.

kormanyhivatal_jubileum_13

Az ünnepségen öt kormánytisztviselő – Bárdosiné Gulyás Katalin titkársági referens, dr. Jerebák József osztályvezető, Pető Ildikó szociális-hatósági ügyintéző, Víghné Kerekes Gabriella osztályvezető és dr. Lukács Irén főigazgató – jutalmat vehetett át.

ÉM-SZB








hirdetés