Történelem: „kevés volt a forrás”

Történelem: „kevés volt a forrás”
Miskolc – A történelemérettségi félreérthető feladatokat is tartalmazott, mondták a diákok.

Szerdán a történelem írásbeli érettségi feladatokon törték a fejüket a diákok. Az általunk megkérdezett végzősök azt mondták, kevés volt a forrás az esszéfeladatokhoz, és véleményük szerint nincs szükség az életben arra, hogy minden diák ennyire részletesen ismerje a magyar és az egyetemes történelmet.

A Bláthy Ottó Szakközépiskola előtt kis csapatokba verődve beszélték meg a diákok az írásbeli tapasztalatait. Varga Tamás szerint nem volt nehéz, bár a feladatlap első részének kérdései között akadtak olyanok, amelyek azért gondot okoztak neki. A teszt többek között kíváncsi volt arra, hogy a diákok mit tudnak a római korról, a világvallásokról vagy éppen a földrajzi felfedezésekről.

– Egy párra nem tudtam válaszolni – mondja Tamás, de nem búslakodik, hiszen ő műszaki pályán tanul majd tovább.
Azt viszont cáfolja, hogy egyesek szerint nem kell készülni a történelem írásbelire, mert az atlaszban azért nincs benne minden.

Nem lehet halasztani

Koba Máté nem tartotta nehéznek a feladatlap kérdéseit, de szerinte a gimnazisták előnyben vannak, hiszen ők magasabb óraszámban tanulják a történelmet, mint a szakközépiskolások. Megjegyezte: az esszékhez kevés volt a forrás, ami nehezítette a diákok helyzetét.

Máté villamosmérnök szeretne lenni, a Miskolci Egyetemre jelentkezett, de a törvényi változások miatt nem végezheti el a technikusit egyetem előtt, mert most már nem lehet egy évet halasztani. Szerinte ez rossz lépés, mert a technikusi végzettséggel felkészültebben mentek a diákok az egyetemre.

Nem elégedett

Nagy Annamária sem túl elégedett a történelem írásbelivel. Úgy fogalmaz, nehezek és félreérthetőek voltak a kérdések, a források száma pedig kevés. Véleménye szerint csak azoknak kellene ilyen részletesen tudniuk a történelmet, akik ezzel mennek tovább, a többieknek elég lenne a legfontosabb eseményekkel tisztában lenniük. A várható érdemjegy felől érdeklődve Annamária úgy válaszol: „Szeretnék kellemesen meglepődni.”

ÉM-HE


Matematika-írásbeli: Az a furfangos háromszög

Miskolc – A matekírásbelit nem tartották túl nehéznek a diákok, szerdán történelemből bizonyíthatnak.
tovább »

Érettségi – Rendben zajlottak a matematika írásbelik

Budapest, 2012. május 8., kedd (MTI) – Rendben lezajlottak a matematika írásbeli érettségi vizsgák kedden a középiskolákban – tájékoztatta az Oktatási Hivatal közlése alapján a szakállamtitkárság kedden az MTI-t.

Megkérdeztük: Hogy sikerült a magyar írásbeli?

Miskolc – Magyar nyelv és irodalom tantárggyal kezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák hétfőn. A középszintű érettségit választó diákok a szövegalkotási részben Arany János Tetemrehívás című balladájának elemzése, Karinthy Frigyes „A jó tanuló felel és A rossz tanuló felel összehasonlító elemzése közül választhattak, valamint Camus Pestis című regénye alapján a heroikus életérzés mellett vagy ellen érvelhettek.

Magyar: „Nehezebbre számítottam”

Miskolc – A magyarral elbírtak a diákok, azt mondták, nem volt túl nehéz.

Tarisznyát vettek a vállukra

Miskolc – Az elmúlt hét végén búcsút vettek a végzős diákok iskolájuktól.

Karinthy és Arany az érettségin

Miskolc – Hétfőn reggel 8 órakor elkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi. A 2012. május-júniusi érettségi vizsgákra 8747 fő jelentkezett megyénkben, akiket 263 vizsgabizottságba soroltak be a vizsgát szervező intézmények.

Kazincbarcikán is elballagtak…

Kazincbarcika – A korábbi hagyományokat folytatva – az intézményi búcsúztatók mellett – idén is rendeztek városi ballagási ünnepséget Kazincbarcikán.

„Kell még egy szó, mielőtt mennél”

Miskolc – Együtt ballagtak szombaton a Berze végzősei a félszáz esztendővel ezelőtt végzettekkel.

A 2012-es ballagók névsora Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Borsod-Abaúj-Zemplén – Összeállításunkban az idén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ballagó középiskolások névsorát közöljük.








hirdet�s