Törmelékkel zúzták szét a gyepet Ózdon

Ózd – Állampolgári bejelentés alapján az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrei intézkedés alá vontak két helyi férfit, akik a Damjanich út végén található füves területre egy tehergépkocsiról zúzott építkezési törmeléket szórtak le.

A kérdőre vont két férfi elismerte, hogy semmilyen engedéllyel nem rendelkeztek a törmelék lerakására. A rendőri ellenőrzés során kiderült az is, hogy a sofőr a gépjárművel úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy a kisteherautó gumiabroncsának profilmélysége a jogszabályban előírtakat nem érte el, ezért a gépkocsi forgalmi engedélyét a helyszínen bevonták.

Az Ózdi Rendőrkapitányság hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének bűntette miatt indított eljárást, továbbá a gépjárművezetővel szemben szabálysértési eljárást is kezdeményezett a hatóság a gépkocsi nem megfelelő műszaki állapota miatt.


Büntető Törvénykönyv – A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése

Aki arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez, engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve hulladékkezelési tevékenységet, illetve hulladékkal más jogellenes tevékenységet végez, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

– Az Ózdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda –