Törlesztene az ÓAM-Ózdi KC

Törlesztene az ÓAM-Ózdi KC
Ózd – A férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjának 17. fordulójában hazai pályán lép pályára az ÓAM-Ózdi KC szombaton.

ÓAM-Ózdi KC – Mizse KC (Ózd, szombat 18.00)

Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője: – A közönség számára is érdekes mérkőzést vívunk szombaton, amely a vendégek védekezési stílusából fakad. Több nyitott variáció mellett az emberfogást is alkalmazzák, ami sok ellenfél számára gondot jelentett. Ősszel sajnos kikaptunk Lajosmizsén, ezért van miért törlesztenünk az alföldiekkel szemben. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a sérültjeink állapota csak lassan javul, továbbra is rendkívül rövid a kispadunk. Ennek ellenére hazai pályán nem lehet más célunk, minthogy megnyerjük a mérkőzést, és a tavasszal elveszített két találkozó után végre megkezdjük a pontgyűjtést. A bajnoki táblázat jelenlegi állásából azonban nem szabad kiindulni. Kellemetlen, veszélyes ellenfél érkezik szombaton, amely az életéért harcol a tavaszi idényben.

– ÉM –