Torgyán új pártot alapít

Megújuló Magyarországért Mozgalom (MMM) néven Torgyán József pártot alapít. A volt kisgazda elnök a Független Hírügynökségnek vasárnap elmondta: a zászlóbontó nagygyűlés március 14-én lesz Budapesten, a Marcibányi téri Művelődési Központban.

Torgyán József szerint a teljes jelenlegi hatalmi elitet le kell váltani. Elfogadhatatlannak tart bármilyen kommunista erőt, és annak utódpártjait, de Orbán Viktort és “szűk baráti körét” is.

“Ha Orbán Viktor nem szúrja hátba a szövetségeseit, a nemzeti oldal tovább kormányozhatott volna és nagy győzelmet arat nemcsak 2002-ben, hanem 2006-ban is” – mondta az egykori kisgazda vezető.

Az új mozgalomról Torgyán József annyit árult el, hogy keresztény-nemzeti alapállású párt, amely szerinte a választásokig olyan erővé fejlődhet, amely a jelenlegi kormánypártok és “látszatellenzék” helyébe léphet és Magyarország felemelkedését szolgálhatja. “Eljött az az idő, hogy a politikai erők a programjaikat ütköztessék egymással és ne állandó forradalmi hangulatba tartsák az embereket, ezzel szétszakítva a családokat és a társadalmat” – tette hozzá.








hirdet�s