TOP-100: Mindenkitől beszedni

Ezen a találkozón nem az hangzott el, hogy meg kell szüntetni az adót, hanem az, hogy következetesen mindenkitől be kell szedni.

Az élelmiszeriparban és a kereskedelemben a tisztességes vállalkozások súlyos versenyhátrányba kerülnek a feketén működő, az adóterhek alól kibújó cégek miatt – fogalmazott Krámer Zoltán, aki az adóhatóság munkáját összességében korrektnek ítélte.

Szavaihoz csatlakozott Nyitrai Gábor is, aki szerint a 800 ezresre tehető köztisztviselői és közalkalmazotti körön belül a 12 ezres adóhivatali apparátus nem tekinthető nagynak. Ugyanakkor az adómérséklésekben bátorságra buzdított, utalva arra: amikor a társasági adót 36-ról 18 százalékra mérsékelték, sokkal több bevétele származott belőle a központi költségvetésnek.

Ezzel kapcsolatban Mogyorósiné dr. Gábor Hajnalka emlékeztetett: a bevételnövekedést árnyalja, hogy épp abban az időszakban szűntek meg a társasági adókedvezmények is. A drasztikus adócsökkentések pedig mindig költségvetési kockázatot jelentenek, hiszen a szociális háló megőrzéséhez források szükségesek.

– Nyéki Zsolt –








hirdet�s