Helyi közélet

2013.09.19. 11:11

Komlóska kápolnát építtetne

Komlóska - A hegyaljai településről indult útjára újra a Nagy Magyar Engesztelés mozgalom.

Komlóska - A hegyaljai településről indult útjára újra a Nagy Magyar Engesztelés mozgalom.

Az 1940-es években indult az egész Magyarországot összefogó kezdeményezés a „Nagy Magyar Engesztelés".

– Immár negyedszer kíséreljük meg a történelem folyamán feléleszteni az Engesztelő Mozgalmat és felépíteni azt a kápolnát Budapesten, melyet Jézus kért Natália nővérnek küldött látomásokon keresztül s melyet a Vatikán és Mindszenty József bíboros is támogatott – mondja Köteles László, Komlóska polgármestere. – Az építési engedélyt 1944. október 3-án állították ki, Molnár László, a Batthyány-téri Szent Anna-templom plébánosa 1944 decemberében felszentelte a Világ Királynője Engesztelő Kápolna alapkövét, amelynek építése azonban félbeszakadt. A napokban levelet küldtünk minden magyarországi polgármesternek a Nagy Magyar Engesztelésről. Nagyboldogasszony ünnepén kezdtük el postára adni mind a 3200 település vezetőjének. Az Ország Engesztelő Kápolnájához a maximális kő igényünk a 30x40x50–es kőméret, melyet lehet helyi kőből vagy csatlakozva az egységes megjelenéshez a süttői mészkőből elkészíttetni. Amennyiben az önkormányzat anyagi helyzete ezt az összegű felajánlást nem teszi lehetővé, úgy saját településén biztosan talál egy darab követ vagy egy téglát, ami nem kerül pénzbe, viszont a közösség számára értéket képvisel, fontos épületből származik. Egy marék föld nem kerül pénzbe.

ÉM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában