TOP 100 – Tóth György: „Azzal foglalkozom, amit szeretek”

Akt.:
Tóth György nyerte el 2011-ben az Észak-Magyarország TOP 100 Gazdasági Díját
Tóth György nyerte el 2011-ben az Észak-Magyarország TOP 100 Gazdasági Díját
Miskolc – Tóth György nyerte el 2011-ben az Észak-Magyarország TOP 100 Gazdasági Díját.

Családi vállalkozásként indult 4 fővel, ma 300 embernek ad munkát és az ország egyik legnagyobb műanyag fröccsöntő cége. Számos elismerést kaptak az elmúlt időszakban, amelyek a cég eredményességét ismerik el. Az eredményességhez azonban elengedhetetlen a kiváló csapatmunka, és a csapatot irányító vezető rátermettsége és hozzáértése. Éppen ezért idén Tóth Györgynek, a Star*Plus Műanyagipari Kft. ügyvezetőjének ítélte oda a zsűri a TOP 100 Gazdasági Díjat.

 

Nem örült túlságosan, amikor meghallotta, hogy ez az elismerés nem a cégnek, hanem az Ön munkájának szól…

Tóth György: Inkább azt mondanám, vegyes érzelmekkel fogadtam. Természetesen jó érzés, hogy elismerik a munkánkat, de picit félek attól, hogy – mint mondják – túl sok lesz a jóból. Oly sok elismerést kaptunk mostanában…

 

Ezzel számolt a TOP 100 Gazdaság Díj zsűrije is, de úgy éreztük, éppen ezekért is büszkének kell lennünk, hogy ilyen eredményes cégvezetőink vannak. Ha jól tudom, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepülésen, Ibrányban született, a gimnáziumot azonban már Nyíregyházán végezte. És bár időközben távolabbra sodródott, ma is szoros szálak fűzik a városhoz…

Tóth György: Nyíregyházi üzemünkben már 60 főt foglalkoztatunk és folyamatosan fejlesztjük mind a telephelyet, mind az ottani kapacitásunkat. Ami az iskolát illeti, a gimnáziumban a harmadik év után úgy döntöttem, ha lehetőség van arra, hogy külföldön tanuljak, akkor én elmegyek az egyik NDK-s egyetemre. Pályáztam és ösztöndíjat nyertem, így Karl-Marx Stadtban szereztem a műanyag-feldolgozó gépészmérnöki diplomámat, amivel aztán a Borsodi Vegyi Kombinátban helyezkedtem el.

 

Nem volt közelebb munkalehetőség?

Tóth György: Állami ösztöndíjasként Debrecen, Tiszaújváros és Kazincbarcika közül választhattam. A BVK-ban akkor zárult a PVC-beruházás, lehetőséget láttam benne. Dolgoztam termelési, fejlesztési és kereskedelmi területeken is, majd a kombinát miskolci műanyag-feldolgozó gyáregységének igazgatója lettem. Azt sikerült vegyesvállalattá alakítani, így hoztuk létre a Miskolci Műanyagfeldolgozó Rt.-t. Ennek lettem az első ügyvezetője.

 

Nem sokkal később azonban saját vállalkozást indított…

Tóth György: Kisiparos családból származom, édesapám 1952-től falusi kovács volt. Így már gyerekkoromban megszoktam, hogy sokat kell dolgoznom, de azt is megtanultam, hogy az önálló munkának milyen nagy értéke van. Éppen ezért amikor lehetőség nyílt rá, saját vállalkozásba kezdtem. A nulláról indultunk, de 20 év után is úgy gondolom, jó döntés volt belevágni. Számomra az is fontos, hogy nem hagytam el a szakmát egyetlen pillatanra sem, mindig azzal foglalkoztam, amit tanultam és amit szeretek.

 

És miért pont műanyag?

Tóth György: Már az általános iskolában megfogtak a kémiai kísérletek. Így a Krúdy Gyula Gimnáziumba kémiabiológia tagozatra jelentkeztem, és ez határozta meg a pályaválasztásomat is.

 

És immár a fia is követi Önt…

Tóth György: Miután munkába álltam a BVK-ban, megnősültem, majd megszülettek a gyerekeink. Mindkettőt kicsi koruktól taníttattuk idegen nyelvekre, emellett a fiam szintén reál beállítottságú, és korán kedvet mutatott ahhoz, hogy műszaki pályát válasszon. Mivel volt rá lehetőség, Németországban tanult, és ott szerzett diplomát. Mire végzett, a cégünk is elérte azt a méretet és műszaki színvonalat, hogy nyugodtan jöhetett ide dolgozni, és szakmailag teljes értékű munkát tud végezni. Ma már több külföldi multinacionális partnerünkkel ő a kapcsolattartó. Úgy gondolom, tovább tudja majd vinni a családi céget. És még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy közgazdász végzettségű lányom, aki jelenleg a fővárosban él és dolgozik, is csatlakozik egyszer hozzánk.

 

Mivel a cégnek Nyíregyházán, Felsőzsolcán és Miskolcon is vannak üzemei, folyamatosan ingázik ezek közt. Emellett jut ideje valamilyen hobbira?

Tóth György: Nekem a hobbim is a munkám és emellett a tanulás. 2010-ben szereztem meg a negyedik diplomámat és 2009 óta egy PhD programban veszek részt. Szívesen egészítem ki a tudásomat, mert lépést akarok tartani a korral, meg persze a fiatalokkal. Természetesen nekem is szükségem van fizikai megterhelésre, így igyekszem hetente kétszer elmenni fallabdázni, szívesen biciklizünk és síelünk a barátainkkal, bár ezekre már kevés idő jut. Napi 13-14 órát dolgozom, de ez már nem a pénzről szól, hanem arról, hogy szeretem, amit csinálok. Szeretnék olyan céget építeni, amire a „világnak” sokáig szüksége van, utánam is biztos megélhetést és fejlődési lehetőséget biztosít egyre több családnak.

 

ÉM








hirdet�s