Tömegbe hajtott egy terepjáró Ukrajnában

Egy ember meghalt a balesetben
Egy ember meghalt a balesetben - © Fotó: ZAXID.net
A katolikus szentmise után a Szent András előtti téren tartózkodó tömegbe hajtott, majd felborult egy személygépkocsi a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lvivben).

Egy személy meghalt, egyet súlyos állapotban szállítottak kórházba, miután egy luxusterepjáró rohant a tömeg közé a nyugat-ukrajnai megyeszékhely központjának egyik legforgalmasabb területén.

Lemberg Szobornaja terén vasárnap különösen sok turista tartózkodik a környező történelmi látványosságok miatt. Az istentiszteletet követően pedig szinte megkétszereződik a tömeg. Közéjük hajtott be nagy sebességgel egy terepjáró gépkocsi, amely a tulajdonosa szerint – eddig tisztázatlan okokból – gyakorlatilag ellenőrizhetetlenül elszabadult.

A jármű tulajdonosa a rendőrségnek azt mondta, hogy a szentmisét követően a nejével együtt ült be a terepjáróba, amely a gyújtás ráadását követően irányíthatatlanul, egyre növekvő sebességgel hajtott a parkolóból a gyalogosok közé. Miután két embert elgázolt, a jármű csak azt követően állt meg, hogy a téren álló emlékmű szegélyének ütközve az oldalára borult.

A baleset során a terepjáró vezetője és felesége nem sérültek meg. A rendőrök vizsgálják a tragikus esetet – írja a ZAXID.net.

– Palkó István –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés