Tombol a kolera Kamerunban

Már 372 halottja van az évtized legnagyobb kolerajárványának Kamerunban – áll a helyi egészségügyi minisztérium szerdai közleményében. A fertőzött vízzel terjedő kórban már csaknem 5500-an betegedtek meg.

A minisztérium szerint eddig az északi tartományokból jelentettek megbetegedéseket, de félő, hogy a sűrűbben lakott déli országrészekben is megjelenik. A kolerahelyzetet súlyosbítja, hogy az iskolakezdés miatt a járvány gyorsabban terjedhet. Az évtized legsúlyosabb járványának leküzdéséhez már külföldről is kapott segítséget az afrikai ország. Líbia kedden gyógyszereket és más szükséges felszerelést küldött Kamerunba.

A tárca szerint egy Nigériából érkező vonat 1500 utasának kellett antibiotikumot adni a fővárosban, majd a kocsikat fertőtleníteni, miután az egyik utasról kiderült, hogy szintén korerás. A hányással, hasmenéssel és gyakran végzetes kiszáradással járó kór miatt a kormány intézkedési tervet fogadott el, és csaknem öt millió dollárt különített el a védekezésre.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s