Tőkéssel találkozott Nagyváradon Sólyom László

Zsúfolásig megtelt a nagyváradi újvárosi református templom Sólyom László erdélyi magánlátogatásának utolsó napján, csütörtökön. A köztársasági elnököt Tőkés László református püspök üdvözölte, megköszönve az elnöknek, hogy a nemzeti ünnepen ellátogatott Erdélybe és a Partiumba, így emlékeztetve arra, hogy Magyarország nem feledkezett meg a határon túli magyarságról.

Sólyom László az egység fontosságát hangsúlyozta rövid beszédében. Látogatásának mozzanatait felelevenítve őrtornyoknak nevezte az általa meglátogatott iskolákat, amelyek az identitás megtartását szorgalmazzák. Tőkés László az 1660-as Váradi Biblia hasonmását ajándékozta az államelnöknek.

Nagyváradi tartózkodásán a köztársasági elnök a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat székhelyére is ellátogatott. Részt vett a Partiumi Keresztény Egyetem szervezte ünnepségen, ahol Tőkés Lászlóval is megbeszélést folytatott.

A köztársasági elnököt Tempfli József római-katolikus megyéspüspök is fogadta, akivel megtekintették a város két ékességét: a Bazilikát és a Barokk palotát.








hirdet�s