Tokaj nem lesz Európa Kulturális Fővárosa

Akt.:
Tokaj nem lesz Európa Kulturális Fővárosa
Tokaj – A hegyaljai város kiszállt az Európa Kulturális Fővárosa 2023 versenyből.

Magyar település lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2023-ban, a cím elnyerésére már idén lehet pályázni – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2016 januárjában Pécsett.

„Talán meglepően hangzik, hogy egy 4300 lélekszámú település is pályázik 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre, de ha hozzátesszük, Tokajról van szó, akkor már nem is hangzik annyira különlegesen, hiszen Tokaj presztízse a világban máig hat” – írtuk pár nappal később Posta György, Tokaj polgármesterének bejelentését követően.

A fény és a vizualitás köré szerveződő, a fiatalok megszólítását és a kultúra, a művészet, valamint a tudomány határterületeinek feltérképezését is küldetésének tekintő programkínálattal pályázik a 2023-as EKF címre Eger – jelentette be a város polgármestere a magyar kultúra napján. Habis László a 80 oldalas pályázat bemutatásakor úgy fogalmazott: a város közösségfejlesztési és kulturális stratégiáján nyugvó koncepció minden eleme arról szól, hogy Egernek van mondandója Európa számára és nyitott annak kulturális sokszínűségére. Ennek kapcsán kíváncsiak voltunk arra, mi a helyzet a tokaji pályázattal.

– A pályázat benyújtásának határideje 2017. december 20-án lejárt – mondta lapunk érdeklődésére Posta György, Tokaj polgármestere. – Tokaj a megadott határidőig nem adott be pályázatot – hangzott a válasz.

ÉM-BG