„A recsegés-ropogásra riadtunk fel éjszaka…”

Akt.:
„A recsegés-ropogásra riadtunk fel éjszaka…”
Tokaj – A tokaji téli kikötőben lehorgonyzott hajók látták főként a kárát a szombat éjszakai nagy jégáradatnak.

„Arra riadtam fel éjszaka, hogy odakint recseg és ropog a világ. Szaladtunk ki és azt láttuk, hogy a jég visszafelé nyomakodik a Bodrogon” – idézte fel a szörnyű perceket Sáfrány Ferenc.

Mindenütt csak roncsok és romok. Felmérhetetlen a kár. Sáfrány Ferenc

Felmérhetetlen a kár

„Olyan földön túlian félelmetes volt. Nem lehetett sok mindent látni, csak a hatalmas árnyékokat. Nem is tudtunk mit tenni a sötétben, csak azon imádkoztunk, hogy ne legyen nagy a kár. Ahogy kivilágosodott, újra kijöttünk és próbáljuk menteni, ami menthető… Mindenütt csak roncsok, romok. És sok minden még nem is látszik, mert a csónakokat egyszerűen maguk alá gyűrték a jégtömeg által felfelé sodródó nagy hajók. Felmérhetetlen a jég által okozott kár…”

Katasztrófaturizmus

Még csak kommentálni sem kellett a látványt, ami vasárnap délelőtt a tokaji téli kikötő felé járót fogadta. Márpedig arra járók voltak bőven: kárukat sirató helyiek és katasztró­faturistaként viselkedő idegenek is. Aki tehette, próbálta menteni csónakját, hajóját, stégjét az éjszakai pusztítást után.

Posta György, Tokaj polgármestere is a károkat igyekezett felmérni. „Nem a vízügyi, hanem a feljebb található hajókikötő szabadult el, nem tudom, hány hajóval és stéggel. Az sodormány végig­gyalulta a Bodrog-partot. Ez rászabadult a vízügy kikötőjére, és ott volt aztán a legnagyobb pusztítás.”

Nagy hajók, köztük tiszai sétahajók egy kupacban vannak. Posta György

Végiggyalulta a partot

A tokaji városvezető igyekezett rekonstruálni a történteket: „Az bizonyos, hogy az éjszaka tetőző Tisza visszaduzzasztotta a Bodrogot, elkezdett visszafelé jönni a folyó. Elszabadult a kikötő, három-négy nagy hajó, köztük tiszai sétahajók egymás hegyén-hátán vannak. A kár egyelőre igazán felmérhetetlen, úgy látom-hallom, nagyon nagy. Szerencsére a mi kompunk nem sérült meg, legalább ennyivel kisebb a gond. A vízügyi szakembereknek és szükség esetén a rendőrségnek ki kell vizsgálni a történteket.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője a hivatalos helyszíni szemlét követően lényegében megerősítette a Posta György által elmondottakat:

„Amikor a Tiszán levonuló jégtorlasz éjszaka elhaladt Tokajnál, gyakorlatilag visszaduzzasztotta a Bodrog folyót. Egy kikötő van a vízügyé felett körülbelül 400 méterrel, és abból a kikötőből szabadultak ki a hajók, és azok csúsztak rá a vízügyes kikötőre. A mi úszóműveinket nagyon csúnyán tönkre tette a jégáradat: fákat borítottak ki, kábeleket szakítottak el a sodródó hajók. Ott is nagyon-nagyon komoly károk keletkeztek. Most jövök onnan, állnak a jégben a hajók, egyelőre nem lehet kiszabadítani őket. Hogy ki lehet a hibás? Erről egyelőre nem szeretnék beszélni.”

Nem érkezett feljelentés

Janasóczki Attila alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy rendőri beavatkozásra a sajnálatos eset kapcsán nem volt szükség. „Ha a vízügy esetleg majd feljelentést tesz, mert úgy gondolja, hogy valami büntetőjogi felelősség áll fenn az eset miatt, akkor kollégáink megvizsgálják, hogy valóban van-e ilyen. Ha van, akkor elrendeljük a nyomozást. A tokaji őrsparancsnok és járőreink természetesen a helyszínen tájékozódtak, szükség van-e bármilyen intézkedésre.” Elmondta még, hogy eddig nem érkezett a rendőrségre feljelentés ezzel kapcsolatban.

– Juhász-Léhi István, Szaniszló Bálint –


Árvíz - Hajók rongálódtak meg Tokajnál a jégtorlasz miatt

Árvíz – Hajók rongálódtak meg Tokajnál a jégtorlasz miatt

Tokaj – Több hajó megrongálódott, csónakok süllyedtek el, stégek kerültek víz alá Tokajnál, a Bodrogon lévő téli kikötőben a felgyülemlett és összetorlódott jégtáblák miatt.

Videó: Megbolondult a természet, Tokajnál visszafelé folyik a Bodrog

Videó: Megbolondult a természet, Tokajnál visszafelé folyik a Bodrog

Rakamaz, Tokaj – Terepjáróval vontatták a partra a csónakokat az emberek vasárnap délelőtt Tokajban. A vízijárműveket a víz hol felborította, hol csak a fák közé nyomta. Ami meglepő, hogy a Bodrog visszafelé folyik a medrében.









hirdet�s