Friss hírek

2009.07.07. 17:18

CSEPELI KETTŐS GYILKOSSÁG - társtettesként már nem gyanúsítható Deme Gábor, de előzetesben marad

<p>Már nem gyanúsítható társtettesként elkövetett emberöléssel Deme Gábor az egyik csepeli alapítványi iskolában történt kettős gyilkosság ügyében. A bíróság kedden tárgyalt a férfi előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról, és ott hangzott el, hogy módosítani kell a gyanúsítást. Deme Gábor előzetesben marad, ügyvédje szerint bűnpártolásra változhat a gyanú.</p>

A gyilkosság január 7-én este történt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában. Aznap sikkasztás miatt elküldték az intézmény gazdasági igazgatóhelyettesét és a biztonsági őrként is dolgozó pedellust, a gyanú szerint 3-4 millió forintot tüntettek el. Emiatt az esti órákra találkozót beszéltek meg Takács Józseffel, aki az alapítványi iskola vezetője, egyúttal a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője is volt. Az igazgatót egy másik kollégája elkísérte a megbeszélésére. A négy férfi csaknem fél órát beszélgetett, majd gyanú szerint a biztonsági őr lelőtte az igazgatót és a tanárt, végül belelőtt saját tenyerébe, hogy alibit igazoljon. Az igazgatóhelyettes magával vitte a biztonsági kamerák felvételeit tároló szervert és állítása szerint a Dunába dobta. A gyilkosságot az igazgató zsebében lévő diktafon hangfelvételen rögzítette.

Ruttner György, Deme Gábor ügyvédje a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy kedden védencének bírói meghallgatása volt, ahol az előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról is döntöttek. A bíróság szerint Deme Gábor gyanúsított marad, de már nem gyanúsítható társtettesként elkövetett emberöléssel. Más részletek azonban még tisztázásra várnak, így például az, hogy bűnrészesként vagy bűnpártolóként részt vehetett-e a bűncselekményben. Emiatt két hónappal, szeptember 9-ig meghosszabbították előzetes letartóztatását.

Ettől függetlenül a rendőrségnek meg kell változtatnia a gyanúsítást - erre nincs határidő -, ami az ügyvéd szerint akár bűnpártolássá is visszaminősülhet az eddigiekhez képest. A bíróságon kedden Deme Gábor megtette azt a vallomást is, amelyet korábban ügyészi meghallgatáson szeretett volna elmondani, de ezt akkor megtagadták tőle. A vallomást most a bíróságon jegyzőkönyvezték. A vallomásban olyan részletekről beszél, amelyek szerinte közrejátszhattak abban, hogy a pedellus január 7-én végül meghúzta a ravaszt.

Ruttner György elmondta, hogy most már a fél éve tartó nyomozás végét várják, és azt, hogy mire változik az ügyfele elleni gyanúsítás. Az eltűnt szerver, amelyen a biztonsági kamera felvételei vannak, továbbra sincs meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!