Többször megy a rendőr az Avasra

Többször megy a rendőr az Avasra
Miskolc – A városháza 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemi információval szolgál az Avasi templomot összefirkáló és a sírokat megrongáló személyekről. Az egyház anyagilag is hozzájárul térfigyelő kamerák felszereléséhez.

Dr. Pásztor Albert rendőrkapitány, civil szervezetek képviselői, Hangó István lelkész, az örökségvédelmi hivatal, a polgárőrség és a városháza képviselői-illetékesei vettek részt azon a megbeszélésen, amelynek eredményéről sajtótájékoztatón számolt be szerdán Fedor Vilmos.

Célforgalom

Miskolc alpolgármestere elmondta: azért kérte egyeztető megbeszélésre az említetteket, mert olyan bűntény történt a történelmi Avason, aminek nagy a társadalmi veszélyessége, ami okkal kavarta fel a közvéleményt. (A műemléktemplom elcsúfításáról, az egyéb rongálásokról lapunk is beszámolt.)

Dr. Pásztor Albert azt ígérte, hogy az eddiginél többször tartanak ellenőrzéseket (razziákat) az Avason a rendőrök és polgárőrök. Fedor Vilmostól megtudtuk: a temetőn átmenő utat kapuval fogják lezárni, az út csak gyalogos- és célforgalom számára lesz szabad. Továbbá: az egyház beleegyezik, és anyagilag is hozzájárul, hogy a területen – amely az övé – kamerákat szereljenek fel és működtessenek.

100 ezres díj

A városháza 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel annak, aki a vandál pusztító(k) nyomára vezet.

Hangó István arról számolt be az egyeztetésen, hogy magánszemélyek és szervezetek felajánlották: önköltségi áron vagy éppen ingyen segítenek a rendbetételben. A lelkész ígéretet tett arra, hogy húsvétra eltávolítják a falfirkát a templomról.

Ami a temető kerítését illeti: ahol most is kerítés van, ott, a látható részen azt igényesre cserélik: fent faragott fából, lent betonból lesz. A nem látható részeken fémkerítést húznak fel.
– szabados –

Korábbi cikkeink

Műemlékvédelem, hogyan kellene?
Miskolc – Szerdán a tervek szerint öszeül a református egyház, a műemlékvédelmi hivatal, a rendőrség, a városháza illetékese, és a civil szervezetek képviselői.
Graffitivel “pingált” Avasi templom, ünnep előtt
Miskolc – Húsvét előtt különösen érzékenyen érintette a gyülekezetet az Avasi műemlék templom elcsúfítása.Vörös és zöld festékkel ,,pingálták ki” ismeretlen elkövetők az ország egyik legrégebbi gótikus templomának külső falát Miskolcon. 









hirdet�s