Többmilliárd forintot ad a kormány Miskolc közlekedésfejlesztésére

Akt.:
Budapest, 2012. október 26., péntek (MTI) – A kormány jóváhagyta a miskolci kötöttpályás közösségi közlekedési fejlesztés támogatási összegének 392 millió forinttal való emelését, 374 milliós támogatásban részesíti a borsodi megyeszékhely belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítését, és jóváhagyta a 3-as út elkerülő szakasza előkészítésének és az „Y-híd” kivitelezésének finanszírozását bruttó 5,65 milliárd forinttal.

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kabinet jóváhagyja a KÖZOP-5.5.0-09-2010-0026 azonosító számú, a Városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében című projekt műszaki tartalmának bővítését és támogatásának növelését bruttó 392 millió forinttal.

A kormány egyetért azzal, hogy a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében Miskolc önkormányzata a Miskolc belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítése című projektjavaslata megvalósítása érdekében bruttó 374 millió forint támogatásban részesüljön.

A határozat szerint a kabinet jóváhagyja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek a 3. számú főút elkerülő szakaszának előkészítése és az I. ütem („Y-híd”) kivitelezése című projektjavaslatának finanszírozását KÖZOP terhére, bruttó 5,65 milliárd forint támogatási összeggel.

A kormány egyúttal felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a fenti beruházások nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánításához szükséges jogszabály-tervezeteket készítse elő.

Ugyancsak pénteken jelent meg az a határozat, amely szerint a kormány jóváhagyta a 26. számú főút, Miskolc északi elkerülő
II. ütem című kiemelt projekt támogatását 11 milliárd 755 millió 473 ezer forinttal. Az új út az M30-as gyorsforgalmi út végszelvényétől Miskolc elkerülőként épül, és a 26-os útra biztosít kapcsolatot. Speciális műtárgyai révén a beruházás egyúttal a miskolci térség árvízvédelméről is gondoskodik.

– MTI – 








hirdet�s