Többet várnak a támadózónában

Akt.:
Többet várnak a támadózónában
Többet várnak a támadózónában - © Fotó: IM
Mezőkövesd – Szombaton délután fél 5-től újra vendégként szerepel a Mezőkövesd Zsóry NB I-es labdarúgó csapata, amely meglepetést akar okozni.

Az újonc matyóvárosiak eddig két mérkőzést veszítettek: először 3-0-ra, majd 1-0-ra kaptak ki, a vereségek azonban igencsak eltérő körülmények között születtek meg.

A tapasztalatok

– Tökéletesen tisztában vagyunk első két fellépésünk tapasztalataival – kezdte Véber György, a sárga-kékek vezetőedzője, majd így folytatta: – Tudjuk, hogy mit nem szabad elkövetnünk, mit nem szabad csinálnunk. Az MTK ellen hatvan percig uraltuk a játékot, aztán egy figyelmetlenség miatt kaptunk egy elkerülhető gólt, amely után már nem volt esélyünk a pontszerzésre. Aztán következett a debreceni fellépésünk, amelynek első tíz percét kell mindenképpen elfelejtenünk: ebben a periódusban több gólt is kaphattunk volna, de nem kaptunk. Utána már partiban voltunk a hajdúságiakkal, az más kérdés, hogy a hajrában alulmaradtunk velük szemben. Sokszor átgondoltam és kielemeztem a mérkőzéseket, a fiúkkal is beszéltem a már említett tapasztalatokról, s hiszem és tudom, hogy a „turmixból” tanulva Kecskeméten már pontot, vagy pontokat szerzünk.

A szakvezető ezután arról beszélt, hogy számukra természetesen kedvezőtlen, hogy megint idegenben játszanak, de ezzel nem tudnak mit csinálni, a bajnokság előtt is tudták, hogy ez vár rájuk, s mivel profik, a feladatot meg kell oldaniuk.

A kezdőcsapat

Az MSE Zsóry tervezett csapata: Szántai – Hegedűs Cs., Szalai, Hegedűs D., Gévay – Farkas B., Dobos, Bognár (Petneházi), Melczer – Menougong, Balajti.


Ön szerint mi lesz a Kecskeméti TE - Mezőkövesd-Zsóry SE mérkőzés végeredménye?

  • Egy gólos mezőkövesdi siker
  • Fölényes MSE diadal
  • Döntetlen
  • Magabiztos kecskeméti győzelem
  • Egy góllal nyer a KTE

Összes szavazó: Összes szavazó:

Betöltés ... Betöltés ...


(A teljes cikk az Észak-Magyarország augusztus 10-i számában olvasható.)