Többen voltak és tovább maradtak

Többen voltak és tovább maradtak
© Fotó: AFP
Budapest – A megyék többségénél a külföldi vendégforgalom növekedett inkább.

Magyarország kereskedelmi szálláshelyeit 2017. I. félévében 5,1 millió vendég 12 millió vendégéjszakára vette igénybe. A vendégek száma 10, a vendégéjszakáké 11 százalékkal meghaladta a 2016. I. félévit. Valamennyi megyében és Budapesten is bővült a vendégszám, jelentősebben (20 százalék felett) Nógrád, Komárom–Esztergom és Fejér megyében. Az eltöltött vendégéjszakák száma két megye – Baranya és Somogy – kivételével szintén emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

2017 első hat hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a hazai vendégek részaránya (52%) összességében némileg meghaladta a külföldiekét (48%). A külföldi vendégek jelentős hányada (68%) a fővárost részesítette előnyben, ahol a vendégek 85 százaléka külföldről érkezett. A megyék döntő többségénél azonban a belföldi vendégforgalom a meghatározó, kivételt csak Győr-Moson Sopron és Vas megye jelent, azonban a két vendégkör megoszlása ezekben a megyékben kiegyenlítettebb, mint a fővárosban.

A megyék többségénél a külföldi vendégforgalom (mind a vendég, mind a vendégéjszakák) növekedése nagyobb mértékű volt, mint a belföldieké. A változásbeli különbség az 1–2 százalékponttól 39 százalékpontig terjedt. A jelentősebb vendégforgalmú területek közül kivétel Veszprém megye, ahol a belföldi vendégek és a vendégéjszakák számának bővülése meghaladta a külföldről érkezőkét.

Romániából a legtöbben

Megyénk kereskedelmi szálláshelyein 2017. I. félévében 219 ezer vendéget fogadtak, az előző év azonos idősza­kánál többet. A külföldi ­vendégek száma 20, a belföldieké 16 százalékkal bővült. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött 579 ezer vendégéjszaka 9,8 százalékkal haladta meg az egy évvel ­korábbit. A belföldi és a külföldi ­vendégéjszakák az átlaghoz hasonló mértékben nőttek.

A külföldi vendégek közül a legtöbb vendégéjszakát a Romániából, Németországból és Lengyelországból érkezők foglalták, és együtt a külföldi vendégéjszaka-forgalom 56 százalékát adták. Közülük a románok és a lengyelek 20, illetve 6,8 százalékkal több, a német vendégek 7,1 százalékkal kevesebb vendégéjszakára maradtak.

A kereskedelmi szálláshelyeken 2016 I. félévéhez viszonyítva folyó áron 13 százalékkal több, 7,3 milliárd forint bruttó árbevétel képződött. Az összes bevétel felét adó szállásdíj értéke 19 százalékkal, a 30 százalékot képviselő egyéb bevételeké 17 százalékkal emelkedett, a vendéglátás árbevétele 3,1 százalékkal csökkent. Az elfogadóhelyeken 496 millió forint értékben fizettek SZÉP-kártyával, ami 4,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

– ÉKN –








hirdetés










hirdet�s