Több vendég látogatta a bogácsi fürdőt

Fürdőzők Bogácson
Fürdőzők Bogácson - © Fotó: Tóth Balázs
Bogács – Jelentős beruházások kezdődhetnek ősszel a gyógyfürdőben.

Jobb évet zárhat a tavalyinál a bogácsi termálfürdő és a vendégéjszakák száma is emelkedett a fürdő szálláshelyein. Jacsó Zoltán, a Bogácsi Thermálfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az idei nyáron különösen a hétköznapokon tapasztaltak erősödést a strandolók számában.

Jónak ígérkezik

– Folyamatosan figyeltük az adatokat. A június hatezer látogatóval jobb volt a tavalyinál és ez bőven kompenzálta a májusi négyezres elmaradást. Júliusban pedig kétezerrel több vendégünk volt, így a 2017-es év jobbnak ígérkezik a tavalyinál. Ha az év végig nem lesznek rosszabb hónapjaink, az elmúlt nyolc év legjobb évét tudhatjuk magunk mögött – fejtette ki Jacsó Zoltán.

Elárulta azt is, a vendégéjszakák is hasonlóan jól alakultak, hiszen július végéig 18,5 százalékkal nőtt a forgalom a fürdő szálláshelyein. Ez köszönhető annak is, hogy tavaly nyáron elkészültek a téliesített faházaik, s ez az első év, mikor az egész esztendőben üzemelhettek. Egész évben voltak vendégeik, elsősorban ez tett hozzá a növekedéshez. Míg tavaly 69 ezer vendégéjszakájuk volt, idén elérhetik a 75 ezret.

– Tavaly készültek el a faházak, idén kisebb beruházásaink voltak, például eszközbeszerzések, de fúrtunk egy új hideg vizes kutat, amellyel költségmegtakarítást érhetünk el. Tavaly év végén átalakítottuk a Jurta Üdülőközpont fűtési rendszerét, november óta már nem használunk gázt, a szálláshelyeken a fűtés és a használati meleg víz is a termálhőre épül. Ezáltal gyakorlatilag nincs fűtési költségünk, ez is hozzájárul az eredményes működéshez – magyarázta Jacsó Zoltán.

Hozzátette, egy nagy beruházásra gyűjtik a tőkét. Ha a közbeszerzés jól alakul, ősszel megkezdődhet az öltözők felújítása és jelentős bővítése, ezen kívül szeretnének egy bejárati épületet is felhúzni. Ez volna a tervezett nagyberuházás első üteme, amely 300 millió forintba kerül, és saját forrásból fedezik. Hosszabb távon egy fedett fürdőt is szeretnének kialakítani, ahogyan a pénzügyi lehetőségek engedik.

ÉM-TB








hirdet�s