Helyi közélet

2014.07.04. 16:10

Videó: Előzetesben az ismerősét kirabló miskolci nő

Miskolc - A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el a gyanúsítottnak.

Miskolc - A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el a gyanúsítottnak.

Mint ismeretes rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a 25 éves L. Alexandra miskolci lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint 2014. július 2-án 12 órakor az elkövető egy nő ismerősétől kért kölcsön 2.000 forintot. Az ismerős beleegyezett a kölcsönadásba, de mivel nem volt nála készpénz, ezért az egyik - Miskolc, Szentgyörgy úton található - pénzjegykiadó automatához mentek.

A sértett több 10.000 forintot vett fel, amelyből 2.000 forintot átadott, azonban ekkor az elkövető az áldozat kezét kicsavarva, abból az összes pénzt kitépte és a helyszínről elmenekült.

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei a sértett bejelentése után haladéktalanul megkezdték az elkövető felkutatását, akit a cselekmény elkövetésétől számított három órán belül lakásán elfogtak.

L. Alexandrát a rendőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, aki gyanúsítotti kihallgatása során tettét beismerte.

A nyomozók a tettest bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra az eljáró nyomozási bíró 2014. július 4-én elrendelt.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában