Több százan tüntetnek a Hősök terén

Több százan gyűltek össze szombat délután a Hősök terén Budapesten, ahová Toroczkai László és társai szerveztek kormányellenes tünetést. Külön színpadot nem állítottak fel, egy autó tetejéről szól a zene, onnan mondott rövid beszédet Toroczkai László is. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt vezetője egyebek mellett azt mondta: nem adják fel, a szombati demonstrációval akarják bizonyítani a hatalomnak, hogy kitartanak a tüntetők.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a Hősök terének egy részét kordonnal vették körbe, rendőrautók állnak a Szépművészeti Múzeumnál illetve a Műcsarnoknál, a tüntetőket összesen körülbelül 50 járőr figyeli. A rendőrség 16-tól 20 óráig engedélyezte a demonstrációt, rendbontásról eddig nem érkezett hír.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken vette tudomásul Toroczkai Lászlóék kérelmét. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt vezetője összesen három kérelmet nyújtott be, ebből az első kettőt korábban a rendőrség elutasította. A szervezők eredetileg felvonulást terveztek a Hősök tere-Terror Háza-Erzsébet tér-Markó utca-Szabadság tér útvonalon, de ezt nem engedélyezték, mert a rendőrség szerint akadályozta volna a forgalmat. Toroczkai László másodszorra is benyújtotta a kérelmet, amit a BRFK újra elutasított. Harmadjára már csak a Hősök terére kértek területfoglalási engedélyt, amelyet végül megadott a rendőrség.








hirdet�s