Több mint négymillió forintnyi kábelt loptak el Visontán

Négy és félmillió forint értékben lopott rézkábelt öt férfi a Mátrai Erőmű Zrt. visontai bányájából március közepétől június közepéig. A tolvajok a cégnél dolgoztak. Az férfiak előzetes letartóztatásban vannak, akár öt év börtönbüntetést is kaphatnak.

Az öt férfi hétszer lopott rézkábeleket a visontai bányából a három hónap alatt. Az utolsó kábellopás után egy nappal a rendőrök elfogták őket, és megtaláltak náluk 1,3 millió forint értékű kábelt is. A korábban zsákmányolt anyagokat nem találták meg náluk, azok a káli színesfém-telepre kerültek – mondta el a független hírügynökségnek Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán.

A tettesek beismerték a márciustól júniusig elkövetett hét lopást, de a rendőrség még vizsgálja, hogy a négy halmajugrai és egy ludasi férfinak volt-e köze a korábbi, a tavalyi évben történt erőművi kábellopásokhoz. Az öt férfi előzetes letartóztatásban van, és ha beigazolódnak a vádak, akár öt év börtönt is kaphatnak.








hirdet�s