Több mint két hét sem volt elég a válaszokhoz

Ötvenen kérték a felvételüket a Karacs Teréz Leánykollégiumba - illusztráció
Ötvenen kérték a felvételüket a Karacs Teréz Leánykollégiumba - illusztráció - © Fotó: ÉM-archív
Borsod-Abaúj-Zemplén – Annak szerettünk volna utánajárni: „hová tűnt” a júliusban megszűnt Központi Leánykollégiumból mintegy 50 lány.

Előzetes felmérés szerint 50 lánynak kellett volna más Miskolcon lévő kollégiumokba jelentkeznie. 50 kérte felvételét a most már egyetlen leánykollégiumba, a Karacsba, tehát a másik 50-nek elvileg vagy a Szemerében, vagy a Telekiben kellett volna megjelenniük. A Szemerébe mindössze pár lány ment át, ezért érdekelt volna a Teleki válasza.

Kérdéseinkkel először a kollégiumigazgatóhoz fordultunk, aki a megyei önkormányzat főosztályvezetőjéhez irányított, ő pedig a megyei intézményfenntartó központ megbízott vezető-helyetteséhez. Ő meg is ígérte, hogy válaszol, ha írásban elküldjük, mire vagyunk kíváncsiak – s ha megszerzi a nyilatkozathoz szükséges engedélyt a kormányhivataltól, illetve a válaszokat az intézmény igazgatójától.

Majd ha fagy?

Kérdéseinkre szeptember 14. óta nem kaptunk választ arra: mégis mikor számíthatunk rá, a titkárságon annyit közöltek: „Majd akkor, ha meglesznek a válaszok.”

ÉM-SzK

Mi iránt érdeklődtünk?

A Telekibe hányan mentek át a Központiból? Ennek kapcsán: változott-e a felvételi feltétele a Telekiben? Ha még írnak tesztet, hány jelentkezőből, mennyi pergett ki a rostán? Hányan foglalták el a helyüket?

Minthogy kiderült: a kollégiumok biztosítják a napi 3-szori étkezést, a térítési díj fizetését általában feltételül szabják. (Bár jogszabály ezt aligha írja elő, ésszerű magyarázatot lehet találni rá.: ennyi pénzért szinte biztos, hogy nem képes a gyerek saját étkeztetését kielégítően biztosítani. Ha pedig a szülő odaadja a pénzt rá, akkor az a megnyugtató megoldás, ha azért napi háromszori étkezését biztosítják.) Kérdésünk: mi a gyakorlat ezt illetően a Telekiben? Ha vannak gyerekek, akik „csak laknak” – térítésmentesen – a Telekiben, hányan vannak?

Felmerül – ez csupán feltevés, hiszen az előzőkre nem ismert a válasz –, esetleg nem azért teszik-e a Telekiben ezt a könnyítést, hogy több diákjuk legyen? (Köztudott, hogy az intézmények küzdenek a létükért, a kihasználtság pedig fokmérő.) 

 








hirdet�s