Több mint hatmilliárd forintból, augusztus végére készül el az új Hidegkuti Stadion

Akt.:
A BORD Építész Stúdió által készített, a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) által közreadott látványterv a tervezett új Hidegkuti Nándor Stadionról. Bejelentették, hogy A több mint hatmilliárd forintból épülő új stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el.
A BORD Építész Stúdió által készített, a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) által közreadott látványterv a tervezett új Hidegkuti Nándor Stadionról. Bejelentették, hogy A több mint hatmilliárd forintból épülő új stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el. - © MTI Fotó: MTK / BORD Építész Stúdió
Budapest – Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel augusztus végéig.

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a nyílt közbeszerzési pályázaton négyen indultak, a győztes konzorcium pedig mind az árban, mind a stadion felépítésének időtartamában a legjobb ajánlatot adta.

A győztes pályázó 6,31 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, és a pályázatban szereplő 360 napos határidőhöz képest 30 nappal korábbra ígéri a befejezést. Deutsch Tamás hozzátette: a cégeknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen tizenötezer négyzetméternyi épületet kell majd felhúzniuk viszonylag rövid idő alatt, ráadásul “sporttechnológiailag” a legmagasabb kategóriában, hogy maximálisan kielégítsék a klub sportolóinak, vendégeinek, valamint szurkolóinak igényeit.

Az elnök hangsúlyozta, ahhoz, hogy az MTK megvalósítsa álmait, miszerint továbbra is Magyarország legsikeresebb klubjai között tartsák számon, illetve megtartsa az egyesület “sportcsaládi” mivoltát, elengedhetetlen a létesítményfejlesztés, amelynek legnagyobb projektje az új Hidegkuti Nándor Stadion.

Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a klubnál 2013 vége óta már számos szakosztály otthona megújult: főként saját forrásból, illetve TAO-támogatásból nagyjából egymilliárd forint felhasználásával kaptak új otthont többek között a kajak-kenusok, a kosárlabdázók, vagy a röplabdások.


mtk1

A BORD Építész Stúdió által készített, a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) által közreadott látványterv a tervezett új Hidegkuti Nándor Stadionról. Bejelentették, hogy A több mint hatmilliárd forintból épülő új stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el. MTI Fotó: MTK / BORD Építész Stúdió


Zajlik a Lantos Mihály Sporttelep felújítása is, amely az atléták számára biztosít otthont, valamint a közeljövőben újul meg az itt található Szőcs Bertalan vívóterem is – tette hozzá.

Deutsch Tamás elmondta, hogy a szerződés értelmében az új Hidegkuti Nándor Stadion munkálatait legkésőbb augusztus 31-ig be kell fejezni, a jogerős használatba vételi határidő szeptember 16., a korábbi terveknek megfelelően pedig szeptember 21-én, a Sporting Lisboa ellen rendezik meg az avatóünnepséget.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a portugál együttes – amely a kék-fehérek ellenfele volt 1964-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) döntőjében – ingyen érkezik majd Budapestre, és megtiszteltetésként értékelte a meghívást a gálamérkőzésre.

A tervek szerint az új Hidegkuti Stadionban a pályát kilencven fokkal elfordítják a jelenlegihez képest, így az párhuzamos lesz a Hungária körúttal. A létesítményben 5322 ülőhelyet alakítanak ki, ezek közül 70-t a mozgássérülteknek.

Deutsch Tamás kérdésre megjegyezte, ahhoz, hogy az új aréna körüli projektet a jövőben sikeresnek ítéljék, arra van szükség, hogy a stadion nagyjából 80-90 százalékos kihasználtságú legyen.

Mint azt elmondta, tisztában vannak vele, hogy ehhez a jelenlegi nézőszámukat nagyjából meg kell négyszerezniük, de ahogy fogalmazott: “dolgoznak az ügyön”.

Az MTK labdarúgócsapata az elmúlt idényben a Budapest Honvéd, a jelenlegiben pedig a Vasas otthonában játssza hazai mérkőzéseit, Deutsch Tamás pedig bejelentette, hogy amikor ennél a két klubnál is megkezdődnek a létesítményfejlesztési munkálatok, akkor várhatóan az új Hidegkuti Stadionban vendégeskednek majd.

“Persze úgy kell ütemezni az építkezéseket, hogy egyszerre csak egy csapat találhat átmeneti otthont a Hungária körúton” – tette hozzá.

– MTI –








hirdetés