Több mint háromezren az utasokért

Több mint háromezren az utasokért
Több mint háromezren az utasokért
Miskolc – A Volán-társaságok összevonásának folyamatában létrejött régiós közösségi közlekedési szolgáltatóként Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye helyközi – és hat település helyi – menetrend szerinti autóbuszjáratain várja utasait az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt .

Az átszervezés fő célja a hatékonyságnövelés és a nagyobb üzemméretben rejlő megtakarítási lehetőségek kihasználása volt. Utasaik a régió 20 autóbusz-állomásán, illetve megállóhelyeinken a megszokott menetrend alapján érkező járatokat a korábbi díjszabással és feltételekkel vehetik igénybe: azaz maga a változás nem okoz semmilyen változást az utazási körülményeinkben.

Jelenleg elsősorban a szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos tervek megvalósítására koncentrálnak. Kiemelten a közszolgáltatási szerződések 2016. december 31-i lejárta, és az azt követő európai uniós piacnyitás határozza meg a szakmai célokat: a szabad versenypiaci körülmények közötti helytálláshoz intenzív felkészülés, a szolgáltatási színvonal emelése, a szolgáltatások körének bővítése és korszerűsítése, a járműállomány nagyfokú modernizációja szükséges. A fejlesztések mellett fontos célkitűzés a mintegy 3200 munkatárs munkahelyének megőrzése is.

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. központi elérhetőségei:

Autóbusz-állomásaink, egyéb szolgálati helyeinek elérhetőségei, a menetrenddel, díjszabással, utazási feltételekkel kapcsolatos információk megtalálhatók a www.emkk.hu weboldalon.








hirdetés