Több mint 8 milliárdot fizetett ki ma a hallgatóknak Diákhitel Központ

Minden eddiginél nagyobb összeget, több mint 8,5 milliárd forintot utalt át szerdán a Diákhitel Központ a csaknem 80 ezer jogosult hallgatónak – közölte a szervezet. A tavaszi szemeszter első kifizetési napján egyszerre érkezett meg a februári és márciusi részlet, illetve a teljes szemeszterre járó hitel azok számára, akik ezt egy összegben kérték.

Az ebben a félévben csatlakozott, csaknem 1600 új igénylővel együtt 2001 óta összesen több mint 232 ezer hallgató vette igénybe diplomája megszerzéséhez a Diákhitel segítségét, és összesen 128,5 milliárd forintot vettek fel.

A következő utalás április 13-án lesz. Akik eddig még nem éltek a Diákhitel felvételének lehetőségével, azok legkésőbb május 15-ig igényelhetik ebben a szemeszterben. Diákhitelt csak beiratkozott hallgató kaphat. Az egyetemek és főiskolák tanulmányi osztályainak adatai szerint több mint 91 ezer ilyen hallgató van, közülük pedig 78 326 fő kapott most diákhitelt. A többiek vagy kérték a folyósítás szüneteltetését, vagy már elfogyott a Diákhitel felvételére szóló, általában 10 féléves jogosultsági idejük – közölte a Diákhitel Központ.

Néhány ezren azért nem juthattak most pénzhez, mert az egyeztetés időpontjában még nem szerepeltek beiratkozottként iskolájuk nyilvántartásában. Így jártak azok is, akik elfelejtették bejelenteni szak- vagy intézményváltásukat. Ha pótolják mulasztásukat és megtörténik a beiratkozás, akkor visszamenőlegesen hozzájuthatnak a korábbi hónapokra járó kölcsönösszeghez is.

A hallgatók jelenleg szemeszterenként maximum 150 ezer, a költségtérítéses képzésben résztvevők maximum 200 ezer forintot vehetnek fel. A kamat évi 9,5%. A törlesztést csak a tanulmányok után kell megkezdeni, és a futamidő a díjtalan előtörlesztéssel egyénileg alakítható.

A Diákhitel-tartozását jelenleg csaknem 90 ezer egykori hallgató törleszti, és a visszafizetési fegyelem változatlanul kiváló. A legtöbben csupán a kötelezően előírt törlesztőrészletet fizetik, de sokan élnek a díjmentes és közvetlenül a tőke-tartozást csökkentő előtörlesztés lehetőségével is, amellyel jelentősen megrövidíthetik a futamidőt. Körülbelül 27 ezren már visszafizették a tartozásukat és le is zárták a szerződésüket – közölte a Diákhitel Központ.








hirdet�s