Több mint 500 milliárd volt a Tesco tavalyi forgalma

A csaknem 22 ezer főt foglalkoztató magyarországi Tesco 2 ezer új munkahelyet ígér erre az évre, és terveik szerint 2007 végére a hipermarketek száma 78-ra, a szupermarketeké 47-re, benzinkúthálózata pedig 50 tagúra bővül. A Tesco-Global Áruházak Zrt. bruttó forgalma a 2006-os pénzügyi évben 544 milliárd Ft-ra nőtt, ez körülbelül 14 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest – közölte a társaság hétfőn.

A Tesco 2006-ban 10 hipermarketet és 4 szupermarketet nyitott. Ezek között volt az első úgynevezett “zöld áruház” is, a sátoraljaújhelyi hipermarket. Azóta már két újabb hasonló áruház is megnyitott, egy hipermarket Várpalotán és egy szupermarket Dorogon. A budaörsi hipermarket pedig napelemmel bővült. A Tesco célul tűzte ki energiatakarékosabb működését, ennek elérését szolgálják majd az eddigi zöld fejlesztések tapasztalatai – közölte a társaság.

Ebben az évben eddig 6 áruházat nyitottak (Nagykőrösön, Tatán, Körmenden, Csornán, Üllőn és Dorogon) és további 7 hipermarket és 11 szupermarket nyitását tervezik. Két benzinkutat is átadtak már január óta, ezzel 6%-os piaci részesedést értek el, amellyel – közlésük szerint – a Tesco a magyar piac 4. üzemanyag forgalmazója lett.

A teljes Tesco-csoport bruttó forgalma tavaly 46,6 milliárd angol font volt, ami 10,9%-os növekedést jelent a 2005-ös évhez képest. A cégcsoport profitja pedig 11,1%-kal 2 478 millió angol fontra növekedett 2006-ban az egy évvel korábbi adatokhoz képest – közölte a társaság.