Több mint 160 embert költöztettek ki egy magyar vontató balesete miatt Szlovákiában

Több mint 160 lakost evakuálni kellett keddre virradó éjszaka egy, a tartálykocsijában toluént szállító magyar nyergesvontató felborulása miatt a közép-szlovákiai Rimaszécsen. A teherjármű a szlovák-magyar határhoz közeli, magyarlakta gömöri település határában dőlt az oldalára, mert – a szlovák rendőrség eddigi vizsgálata szerint – a 30 éves magyar állampolgárságú sofőr túl gyorsan hajtott, s egy kanyarban elvesztette uralmát járműve felett.

Bár a 25 ezer liter toluénból semmi sem került a környezetbe, a százméteres körzetben lévő 26 ház lakosait ideiglenesen kiköltöztették. Az éjszakát a falu távolabbi részében lévő kultúrházban kellett tölteniük.

A vezető alkoholt nem fogyasztott, s a balesetet megúszta kisebb sérülésekkel. A járműben esett kár körülbelül 200 ezer korona, vagyis másfél millió forint – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Mária Faltániová, a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.








hirdet�s